Éber volt a körzeti megbízott

A fertőrákosi körzeti megbízott ellenőrizni akart egy Mazda típusú személygépjárművet, de a sofőr elhajtott a rendőri intézkedés elől.

A körzeti megbízott 2016. június 2-án 14 óra 5 perckor Fertőrákos belterületén ellenőrizni akart egy Mazda típusú személygépjárművet. A járőr a szolgálati autójának megkülönböztető jelzéseit használva meg akarta állítani az autót, mire a sofőr járművével nagy sebességgel menekülni kezdett, végül a település melletti szántóföldre hajtva állt meg.

A rendőr a jármű ellenőrzésekor megállapította, hogy a G.B.B. 20 éves soproni férfi által vezetett autón, nem az arra kiadott rendszám volt elhelyezve. A férfi a helyszínen elismerte, hogy a forgalomból kivont járműre egy másik gépkocsi hatósági jelzését helyezte el. Az ellenőrzéskor az is kiderült, hogy a járművezető a vezetéshez szükséges B kategóriás jogosítvánnyal nem rendelkezik.

A rendőrök a jármű vezetőjét elfogták és előállították a rendőrkapitányságra.

A Soproni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya G.B.B soproni lakost egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett megalapozott gyanúja, illetve engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatta ki.

Webkamera 1 - Háry Dezső tér

Webkamera 2 - Dunapart, keleti irány

Eseménynaptár

Légszennyezettségi adatok

2017.06.30. 01:00
aktuális érték* (μg/m3) határérték % -ban
CO 106 1
NO2 5 5
NOx 12 5
O3 47 26
NO 4 -
Szélirány DNY
Légszeny-nyezettségi index Kiváló
Megfelelő
Szennyezett
Erősen szennyezett
* Utolsó 1 óra csúszóátlaga.

Gönyű kincsei

Kedves Látogató!

A zászlókra klikkelve 3 nyelven is megtekintheti Gönyű Község Önkormányzatának megbízásából készült "Gönyű kincsei" című kiadványunkat, ami szűkebb környezetünk nevezetességeit hivatott népszerűsíteni.

     

Erre a linkre klikkelve pedig megtekintheti a kapcsolódó videót

Együtt Európáért Alapítvány

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!