Elfogatóparancs volt ellenük érvényben

Győr-Moson-Sopron megyében az elmúlt 24 órában öt körözöttet fogtak el a rendőrök.

A Győri Rendőrkapitányság járőrei 2015. január 22-én 6 óra 30 perckor Győr-Adyváros egyik panelházának lakóit ellenőrizték. A harmadik emelet egyik lakásnál egy 41 éves férfi nyitott ajtót, akiről megállapították, hogy ellene a Győri Járásbíróság lopás bűntett elkövetése miatt elfogatóparancsot adott ki. Az intézkedés alá vontat megbilincselték, majd a rendőrkapitányságra előállították.

A csornai egyenruhások 2015. január 22-én 14 óra 45 perckor egy szanyi családi háznál intézkedtek. A körzeti megbízottak a lakásban egy 39 éves nőt fogtak el, akinek a Győri Ítélőtábla kábítószerbirtoklás vétség és más bűncselekmények elkövetése miatt előzetes letartóztatását rendelte el.

A soproni járőrök 2015. január 22-én 17 órakor egy helyi panzióban igazoltattak egy 34 éves mosonmagyaróvári lakost. Az egyenruhások megállapították, hogy a férfi ellen a Soproni Járásbíróság sikkasztás vétség elkövetésének miatt elfogatóparancsot bocsátott ki. A rendőrök a férfit megbilincselték és a rendőrkapitányságra előállították.

Szintén a soproni egyenruhások bilincse kattant annak a 41 éves sárvári lakosnak a kezén, akit Sopron belterületén ellenőriztek. A férfit ellen a Szombathelyi Rendőrkapitányság csalás vétség elkövetése miatt adott ki elfogatóparancsot.

A Győri Rendőrkapitányság beosztottjai 2015. január 23-án 5 óra 30 perckor Győr-Adyváros egyik panelházában fogtak el fábiánházai lakost. A 39 éves férfi ellen a Győri Rendőrkapitányság sikkasztás vétség elkövetése miatt rendelt el körözést.

Webkamera 1 - Háry Dezső tér

Webkamera 2 - Dunapart, keleti irány

Eseménynaptár

Légszennyezettségi adatok

2017.06.23. 10:00
aktuális érték* (μg/m3) határérték % -ban
CO 582 5
NO2 12 11
NOx 13 6
O3 103 57
NO 1 -
Szélirány ÉNY
Légszeny-nyezettségi index Kiváló
Megfelelő
Szennyezett
Erősen szennyezett
* Utolsó 1 óra csúszóátlaga.

Gönyű kincsei

Kedves Látogató!

A zászlókra klikkelve 3 nyelven is megtekintheti Gönyű Község Önkormányzatának megbízásából készült "Gönyű kincsei" című kiadványunkat, ami szűkebb környezetünk nevezetességeit hivatott népszerűsíteni.

     

Erre a linkre klikkelve pedig megtekintheti a kapcsolódó videót

Együtt Európáért Alapítvány

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!