Előzetes tájékoztató

Tájékoztató előképMEGHÍVÓ LAKOSSÁGI FÓRUMRA, ELŐZETES TÁJÉKOZTATÓ

Gönyű   Község   Önkormányzatának   Képviselő-testülete a  MAVIR Zrt. kezdeményezésére településrendezési terveinek módosítását határozta el.

A módosítás  oka: Magyarország  és  Szlovákia  határkeresztező  kapacitásának  bővítéséről  döntött, amelynek  helyét  közösen  az  X:267221,5,  Y:556470,98  EOV  koordinátájú  pontban  határozták  meg.  A kapacitás bővítésére egy 400 kV- os távvezetéket építenek, amely a gönyűi 400 kV-os kapcsolóállomásba csatlakozik be.

A hatályos településrendezési tervek tartalmazzák a meglévő, a kapcsolóállomásból kiinduló 400 kV-os vezetéket, de a nyomvonal az előzetes tervek szerint  került  feltüntetésre,  s  ettől  kissé  eltérő  vonalon valósult meg. Az új vezeték állomásba történő csatlakozása miatt a meglévő vezeték kicsatlakozásának helyét meg kell változtatni, s ez magával vonzza a vezeték kilépő szakaszának új nyomvonalra helyezését is.

Az  új  vezeték  a  Duna folyót  keresztezve  a  Győr-Gönyű  Kikötő  területén  két  tartóoszloppal  kerül megépítésre.  Az  érintett  terület  a  jelenlegi  településrendezési  tervek  szerint  a  kikötő  növénytelepítési sávja, amelyre az alábbi szabályok vonatkoznak: „A növénytelepítési sávban   háromszintes (lombkoronaszint, cserjeszint, gyepszint) növényállományt kell létrehozni és fenntartani. A növényanyagot legalább 80 %-ban a tájra jellemző őshonos fa és cserjefajok közül kell kiválasztani. A növénytelepítés sávja növényzettel ligetes-csoportos telepítésű legyen. A növénytelepítés sávja utakkal, közművekkel  keresztezhető”.  A tervezett  vezeték  teljes  hosszában  érinti  a  kikötő  és  az  erőmű  közötti sávot. Az állomásból kilépő átépített vezetékszakasz a meglévőhöz képest 0-25m közötti távolsággal tér el, sem a  vezeték,  sem  a  biztonsági övezete lakóterületet nem érint, a beépítésre szánt területek közül csak gazdasági terület fölött vezet át.

A módosítás célja: az új vezetékszakaszok feltüntetése, a meglévő vezeték nyomvonalának pontosítása, a szükséges korlátozások rögzítése, az előírások módosítása annak érdekében, hogy a vezeték megépíthető legyen.

A módosítás hatásai: Az elkészült környezeti hatástanulmány szerint a  vezeték környezeti hatásai nem jelentősek, a rendezési tervekre ezek nincsenek kihatással. A  szabályozási  terv módosítása  a teleülésfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.  8.) Korm.  rendelet  36.  §-a szerinti teljes eljárás  keretében történik.

Gönyű Község Önkormányzata Képviselő-testületének a településfejlesztéssel és településrendezéssel, a települési arculati kézikönyvvel és a településképi rendelettel  összefüggő  partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 6/2017. (III. 31.) önkormányzati rendeletének (a továbbiakban: R.) 1. § (2) bekezdé se  értelmében az egyeztetésben résztvevők (a továbbiakban: partnerek) köre:

a) a településen bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező természetes személy;
b) a településen székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkező vállalkozás;
c) nyilvántartott érdekképviseleti szervezet, amelynek a település a működési hatókörébe tartozik;
d) bejegyzett civil szervezet, amelynek a település a működési hatókörébe tartozik;
e) a településen működő, jogszabályban elismert egyház.

A polgármester a partnereket az előzetes tájékoztatási szakaszban közterületen elhelyezett hirdetőfelületen,  helyi  lapban, az önkormányzati honlapon és lakossági fórumon tájékoztatja.

A partneri egyeztetési dokumentáció megtekinthető Gönyűi Polgármesteri Hivatal hivatali helyiségében (9071 Gönyű, Kossuth Lajos u. 67.) ügyfélfogadási időben, illetve a www.gonyu.hu honlapon.

A lakossági fórum időpontja:

2017. augusztus 17. (csütörtök) 16.00 óra, helyszíne: Gönyű, Kossuth Lajos u. 71., Faluház

A  partnerek  a  lakossági  fórumot  követő  8  napon  belül,  vagyis  2017.  augusztus  25.  napjáig észrevételeket, javaslatokat tehetnek az alábbi módokon:

a) papír alapon az önkormányzat hivatalában, nyitvatartási időben történő személyes leadással,
b) levélben az önkormányzat címére (9071 Gönyű, Kossuth Lajos u. 67.) történő megküldéssel,
c) elektronikus levélben a jegyzo###kukac###gonyu.hu e-mail címre történő megküldéssel.

Gönyű, 2017. 08. 03.


Major Gábor
polgármester

Webkamera 1 - Háry Dezső tér

Webkamera 2 - Dunapart, keleti irány

Eseménynaptár

Légszennyezettségi adatok

2018.01.19. 02:00
aktuális érték* (μg/m3) határérték % -ban
CO 395 3
NO2 9 9
NOx 11 5
O3 57 31
NO 1 -
Szélirány NY
Légszeny-nyezettségi index Kiváló
Megfelelő
Szennyezett
Erősen szennyezett
* Utolsó 1 óra csúszóátlaga.

Gönyű kincsei

Kedves Látogató!

A zászlókra klikkelve 3 nyelven is megtekintheti Gönyű Község Önkormányzatának megbízásából készült "Gönyű kincsei" című kiadványunkat, ami szűkebb környezetünk nevezetességeit hivatott népszerűsíteni.

     

Erre a linkre klikkelve pedig megtekintheti a kapcsolódó videót

Együtt Európáért Alapítvány

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!