Gyógyszert tett a sértettek italába

A tolvajpárost a győri nyomozók elfogták.

A Győri Rendőrkapitányság kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy győri házaspár ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján a női gyanúsított 2015. június 12-én 19 óra körüli időben a győri buszpályaudvar környékén leszólított egy győrzámolyi lakost. A hízelgő beszélgetést követően egy kávéra meghívatta magát, majd a gyanútlan férfi poharába egy gyógyszert dobott. Az italozás után egy közeli parkba kísérte, ahol a középkorú úr egy padon a szertől elaludt. Időközben tettestársa az eseményeket látótávolságból követte és a magatehetetlen sértett övtáskáját a benne lévő irataival, pénztárcájával eltulajdonította.

A tolvajpáros 2015. június 25-én a győri vasútállomás szemelte ki újabb „áldozatát”. A nő a sértett bizalmába férkőzött, aki később egy italra invitálta. A férfi magának egy palackos üdítőt vásárolt, majd szexuális szolgáltatás ürügyén egy környékbeli játszótérre sétáltak. A gyanúsított a férfit simogatta és ezen idő alatt az üvegbe egy rivotril tablettát oldott fel. A férfi az ital fogyasztása után pár perccel egy padra ülve elaludt. Bódult állapotát kihasználva, a tettesek mobiltelefonját és pénztárcáját ellopták.

A győri nyomozók a napokban fogták el a 44 éves nőt és a 40 éves férfit, akik beismerő vallomást tettek.

Webkamera 1 - Háry Dezső tér

Webkamera 2 - Dunapart, keleti irány

Eseménynaptár

Légszennyezettségi adatok

2017.11.23. 02:00
aktuális érték* (μg/m3) határérték % -ban
CO 1374 13
NO2 25 25
NOx 37 18
O3 8 4
NO 7 -
Szélirány D
Légszeny-nyezettségi index Kiváló
Megfelelő
Szennyezett
Erősen szennyezett
* Utolsó 1 óra csúszóátlaga.

Gönyű kincsei

Kedves Látogató!

A zászlókra klikkelve 3 nyelven is megtekintheti Gönyű Község Önkormányzatának megbízásából készült "Gönyű kincsei" című kiadványunkat, ami szűkebb környezetünk nevezetességeit hivatott népszerűsíteni.

     

Erre a linkre klikkelve pedig megtekintheti a kapcsolódó videót

Együtt Európáért Alapítvány

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!