Kovács Terézia képei

Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés

Álljunk ki a kisebbségben élő magyar közösségekért, támogassa Ön is aláírásával a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést!

Az erdélyi magyarság kedvezőtlen helyzete mindannyiunk számára ismert, közösségeiket gyakori támadások érik, veszélyben vannak jogaik, iskoláik.

Nemzeti Kisebbségvédelmi KezdeményezésA Romániai Magyar Demokrata Szövetség az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójával (FUEN) közösen indította el a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést (Minority SafePack), amely európai szintű kisebbségvédelmi rendszer létrehozását szorgalmazza, egységesítené a jogvédelmet és javítaná a nemzeti kisebbségek helyzetét. Cél, hogy a kisebbségi nyelvek megőrzése, illetve védelme nagyobb hangsúlyt kapjon, a szabad anyanyelvhasználat biztosított legyen a médiában is, és egyenlő bánásmód legyen a kisebbség és a többség között.

A Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés hatalmas lehetőség a nemzeti kisebbségek számára, mert általa a kisebbségek jogainak védelme a jelenleginél nagyobb szerepet kaphat az Európai Unióban.

Testvértelepülésünk, az erdélyi Mezőpanit polgármestere levélben kérte a gönyűiek segítségét a kezdeményezésük támogatásához. A szükséges mennyiségű (1 millió) aláírás összegyűlése esetén az Európai Bizottság naprendre tűzi a kezdeményezés beterjesztői javaslatainak megvitatását.

A kezdeményezés sikeréhez még 300 ezer támogatóra van szükség, kérünk mindenkit, hogy támogassa a kitűzött célokat aláírásával!

Az aláírásra 2018. április 3-áig van lehetőség online, illetve papíralapú aláírással.

Az online aláírást a www.jogaink.hu oldalon tudják rögzíteni, a papíralapú aláíráshoz a kitöltendő ív az alábbi címen érhető el:

http://www.minority-safepack.eu/assets/downloads/forms/MSPI_Hungary_HU_v2.pdf

A kezdeményezés hivatalos dokumentuma itt érhető el:

http://www.jogaink.hu/Uploads/9_pont_HU_spreads_qr.pdf

Köszönettel:

Major Gábor
polgármester

Elügy
Tájékoztató a portál használatáról
Kitöltési útmutatók ELÜGY-űrlapokhoz

KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16-2016-00144

ASP-támogatás, tábla

TOP-3.2.1-15-GM1-2016-00004

Projekttábla C

Hasznos információk: 

Települési Arculati Kézikönyv

TAK - meghívó

MAVIR - lakossági egyeztetés

Tájékoztató előkép

KEOP-4.10.0/N/14-2014-0458

Plakát

Útmutató a felelős kutyatartás jogszabályi előírásaihoz

Útmutató

Webkamera 1 - Háry Dezső tér

Tisztelt Látogatóink!

A Duna-parti "2. webkamera" a területen zajló felújítási munkák miatt ideiglenesen nem üzemel, a munkálatok befejezéséig türelmüket kérjük! Bővebb információk a fejlesztésekről: Dunamenti természet ízei projekt | Kisalfold.hu

Rendőrségi hírek

Plakát

Szórólap

Eseménynaptár

Légszennyezettségi adatok

2018.12.10. 03:00
aktuális érték* (μg/m3) határérték % -ban
CO 582 5
NO2 9 9
NOx 11 5
O3 47 26
NO 1 -
Szélirány ÉNY
Légszeny-nyezettségi index Kiváló
Megfelelő
Szennyezett
Erősen szennyezett
* Utolsó 1 óra csúszóátlaga.

Gönyű és környéke településföldrajza

Gönyű kincsei

Kedves Látogató!

A zászlókra klikkelve 3 nyelven is megtekintheti Gönyű Község Önkormányzatának megbízásából készült "Gönyű kincsei" című kiadványunkat, ami szűkebb környezetünk nevezetességeit hivatott népszerűsíteni.

     

Erre a linkre klikkelve pedig megtekintheti a kapcsolódó videót

KÖZOP-3.5.0-09-11-2014-0022

Plakát

TÁMOP-2.4.5-12/3-2012-0019

TAMOP-2.4.5-12_3-2012-0019

Regionálna Rozvojová Agentúra

Együtt Európáért Alapítvány

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!