Kiürítési gyakorlat a győri Arénában

Közel ötezer diák vett részt az eseményen.

A Győri Katasztrófavédelmi Kirendeltség és a Győri Rendőrkapitányság közös szervezésében 2015. április 22-én került megrendezésre a polgári védelmi gyakorlat. Az eseményre Győr összes középiskolájából érkeztek tanulók, akik egy kézilabda-mérkőzést tekintettek meg. A játékot a katasztrófavédelem munkatársai szakították meg, akik közölték a nézőkkel, hogy egy rendvédelmi gyakorlat részesei és el kell hagyniuk az épületet.

A ,,bombariadó” ellenére a tanulók fegyelmezetten, kevesebb, mint négy perc alatt hagyták el a csarnokot, így sikeresen teljesítették a szimuláció rájuk eső részét. A teljes kiürítést követően a rendőrség kiképzett munkatársai speciális eszközökkel és kutyákkal átvizsgálták az épületet.

A diákok a ház mögötti parkolóba vonultak, ahol megismerkedhettek a hivatásos szervek feladataival, illetve az általuk használt eszközökkel.

Az ,,éles helyzetre” való felkészülés célja az volt,  hogy a katasztrófavédelem és a rendőrség munkatársai gyakorlati sémákkal tudják kezelni a rendezvényeken esetlegesen felmerülő, tömeges kiürítést igénylő vészhelyzeteket.

Webkamera 1 - Háry Dezső tér

Webkamera 2 - Dunapart, keleti irány

Eseménynaptár

Légszennyezettségi adatok

2017.06.22. 23:00
aktuális érték* (μg/m3) határérték % -ban
CO 244 2
NO2 14 13
NOx 14 6
O3 96 53
NO 0 -
Szélirány DNY
Légszeny-nyezettségi index Kiváló
Megfelelő
Szennyezett
Erősen szennyezett
* Utolsó 1 óra csúszóátlaga.

Gönyű kincsei

Kedves Látogató!

A zászlókra klikkelve 3 nyelven is megtekintheti Gönyű Község Önkormányzatának megbízásából készült "Gönyű kincsei" című kiadványunkat, ami szűkebb környezetünk nevezetességeit hivatott népszerűsíteni.

     

Erre a linkre klikkelve pedig megtekintheti a kapcsolódó videót

Együtt Európáért Alapítvány

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!