„Közlekedésbiztonsági Ifjúsági Kupa” Győrben

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága 2017. április 21-én rendezte meg a „Kerékpáros Iskola Kupa” elnevezésű verseny megyei döntőjét Győrben.

A versenyen az általános iskolás tanulók biztonságos közlekedésre nevelése volt a célkitűzés. A diákok KRESZ elméleti és elsősegélynyújtással kapcsolatos feladatlapokat töltöttek ki, illetve kerékpáros ügyességi feladatokban mérhették össze tudásukat. A rendezvény jó alapot adott a baleset-megelőzéssel foglalkozó szakembereknek arra, hogy a korosztály közlekedési ismereteit felmérje.

A rangos eseményen jelen voltak a megyei bűnmegelőzési osztály munkatársai, akik prevenciós előadásokat tartottak az áldozattá válásról és az internet használat veszélyeiről.

A verseny első három helyezettje érmet és értékes ajándékokat vehetett át.

I. hely – Szabó Nikolett (Győr) és Oross Bálint (Győr)

II. hely – Győry Alexandra (Győr) és Kálmán Zsolt Márk (Ásványráró)

III. hely – Nagy Luca (Ásványrásáró) és Menyhárt Dávid (Győr)

A Kerékpáros Iskola Kupa 2017. május 16-18. között Sárváron megrendezésre kerülő országos döntőjén Szabó Nikolett és Oross Bálint diákok képviselik megyénket.

Webkamera 1 - Háry Dezső tér

Webkamera 2 - Dunapart, keleti irány

Eseménynaptár

Légszennyezettségi adatok

2017.12.14. 14:00
aktuális érték* (μg/m3) határérték % -ban
CO 471 4
NO2 19 18
NOx 22 10
O3 42 23
NO 2 -
Szélirány NY
Légszeny-nyezettségi index Kiváló
Megfelelő
Szennyezett
Erősen szennyezett
* Utolsó 1 óra csúszóátlaga.

Gönyű kincsei

Kedves Látogató!

A zászlókra klikkelve 3 nyelven is megtekintheti Gönyű Község Önkormányzatának megbízásából készült "Gönyű kincsei" című kiadványunkat, ami szűkebb környezetünk nevezetességeit hivatott népszerűsíteni.

     

Erre a linkre klikkelve pedig megtekintheti a kapcsolódó videót

Együtt Európáért Alapítvány

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!