Közúti ellenőrzés

Számos szabálysértést követett el a győri sofőr.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának járőrei 2015. március 4-én 12 óra 10 perckor Győr belterületén ellenőriztek egy magyar rendszámú személygépkocsit és annak vezetőjét.

Az igazoltatás során a rendőrök megállapították, hogy a jármű műszaki érvényessége 2012. október 18-án lejárt és érvényes kötelező felelősségbiztosítás sincs az autón. A győri férfi a járművet több mint négy éve vásárolta, átírási kötelezettségének azonban azóta sem tett eleget, így a gépkocsit a hatóság a forgalomból kivonta. Emiatt a rendőrség a forgalmi engedélyt már korábban elvette. A férfi vezetői engedélyét sem tartotta magánál, azt az ellenőrzés során az intézkedő rendőröknek nem tudta átadni.

A megyei rendőrök szabálysértési eljárást kezdeményeztek a 63 éves győri sofőrrel szemben.

Webkamera 1 - Háry Dezső tér

Webkamera 2 - Dunapart, keleti irány

Eseménynaptár

Légszennyezettségi adatok

2017.04.30. 16:00
aktuális érték* (μg/m3) határérték % -ban
CO 611 6
NO2 9 8
NOx 10 5
O3 95 52
NO 1 -
Szélirány DK
Légszeny-nyezettségi index Kiváló
Megfelelő
Szennyezett
Erősen szennyezett
* Utolsó 1 óra csúszóátlaga.

Gönyű kincsei

Kedves Látogató!

A zászlókra klikkelve 3 nyelven is megtekintheti Gönyű Község Önkormányzatának megbízásából készült "Gönyű kincsei" című kiadványunkat, ami szűkebb környezetünk nevezetességeit hivatott népszerűsíteni.

     

Erre a linkre klikkelve pedig megtekintheti a kapcsolódó videót

Együtt Európáért Alapítvány

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!