Lesodródtak az útról

Győrszemere és Veszprémvarsány belterületén okoztak balesetet.

Személyi sérüléses közlekedési baleset történt 2015. szeptember 29-én 21 óra 31 perckor Győrszemere belterületén.

A baleset helyszíni adatai alapján egy 28 éves sajópetri lakos közlekedett Mazda típusú járművével Felpéc felől a 83-as számú főútvonal irányába. Haladásakor egy enyhén jobbra ívelő útkanyarulatban az úttestről letért, majd egy villanyoszlopnak ütközött és az útmenti árokba sodródott. A sofőr nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A gépkocsi vezetőjével szemben ittasság gyanúja merült fel, ezért a rendőrök mintavételre előállították és vezetői engedélyét átvételi elismervény ellenében elvették.

A balesethelyszínelők 2015. szeptember 29-én 23 óra1perckor a 82-es számú főútvonal 44-es kilométerszelvényhez, Veszprémvarsány belterületén történt anyagi káros balesethez vonultak.

A fenti útszakaszon egy 65 éves győri lakos közlekedett Suzuki típusú járművével Veszprém felől Győr irányába. Haladásakor egy balra ívelő útkanyarulatban nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg sebességét és elvesztette uralmát járműve felett. A gépkocsi az úttestről lesodródott, majd a vasúti átjáró fényjelzőkészülékeinek csapódott.

A sofőrnél ittasság gyanúja merült fel, ezért a járőrök mintavételre előállították, valamint vezetői engedélyét a helyszínen elvették.

Webkamera 1 - Háry Dezső tér

Webkamera 2 - Dunapart, keleti irány

Eseménynaptár

Légszennyezettségi adatok

2017.11.22. 02:00
aktuális érték* (μg/m3) határérték % -ban
CO 559 5
NO2 13 13
NOx 13 6
O3 27 14
NO 0 -
Szélirány NY
Légszeny-nyezettségi index Kiváló
Megfelelő
Szennyezett
Erősen szennyezett
* Utolsó 1 óra csúszóátlaga.

Gönyű kincsei

Kedves Látogató!

A zászlókra klikkelve 3 nyelven is megtekintheti Gönyű Község Önkormányzatának megbízásából készült "Gönyű kincsei" című kiadványunkat, ami szűkebb környezetünk nevezetességeit hivatott népszerűsíteni.

     

Erre a linkre klikkelve pedig megtekintheti a kapcsolódó videót

Együtt Európáért Alapítvány

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!