Összetartás Győr-Moson-Sopron megyében

Előadássorozatot szerveztek az áldozatvédelem megerősítéséért.

Szakmai összefogás az áldozatokért Győr-Moson-Sopron megyében elnevezésű projekt keretében harmadik alkalommal került sor a „Kisebbségi jogok, jogsértés, bántalmazás helyzete az EU-ban” című szakmai előadásra a győri Nyugat-magyarországi Egyetemen 2014. október 10-én 11 órakor.

KépA TÁMOP 5.6.1.C-11/2-2011-0022 számú pályázat projektjében a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya konzorciumi tagként vesz részt, a Győri Gyermekvédelmi Központtal és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatával. Az összefogás célja, hogy a bűncselekmények áldozatait segítő rendszer szervezettebben működjön, az áldozatvédelmi gondoskodás minden érintett számára elérhetővé váljon, az áldozattá válás esélye csökkenjen

Az utolsó rendezvényen a bántalmazás és az erőszak-ciklus pszicho-szociális, generatív megközelítéseivel, a gyermekvédelmi jelzőrendszer és a civil jogvédelem rendszerével ismerkedhettek meg a témakörben érdeklődő hallgatók. A színvonalas előadást Dr. Haász Sándor főiskolai docens tartotta.

Webkamera 1 - Háry Dezső tér

Webkamera 2 - Dunapart, keleti irány

Eseménynaptár

Légszennyezettségi adatok

2017.06.30. 01:00
aktuális érték* (μg/m3) határérték % -ban
CO 106 1
NO2 5 5
NOx 12 5
O3 47 26
NO 4 -
Szélirány DNY
Légszeny-nyezettségi index Kiváló
Megfelelő
Szennyezett
Erősen szennyezett
* Utolsó 1 óra csúszóátlaga.

Gönyű kincsei

Kedves Látogató!

A zászlókra klikkelve 3 nyelven is megtekintheti Gönyű Község Önkormányzatának megbízásából készült "Gönyű kincsei" című kiadványunkat, ami szűkebb környezetünk nevezetességeit hivatott népszerűsíteni.

     

Erre a linkre klikkelve pedig megtekintheti a kapcsolódó videót

Együtt Európáért Alapítvány

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!