Tájékoztatás talajterhelési díjról

Gönyű településen a csatorna beruházás, valamint az azt követő próbaüzem is lezárult 2013. augusztus 12-én.

Mint azt korábban többször hangsúlyoztuk, talajterhelési díj megfizetésére köteles mindenki, aki a műszakilag rendelkezésre álló közcsatornára nem köt rá.

A talajterhelési díj mértékét a törvény a következőképpen határozza meg:
- a talajterhelési díj alapja,
- az egységdíj,
- valamint a település közigazgatási területére vonatkozó területérzékenységi szorzó.

A talajterhelési díj alapja: a szolgáltatott, vagy egyedi vízbeszerzés esetében a méréssel igazolt felhasznált, illetve mérési lehetőség hiányában az átalány alapján meghatározott víz mennyisége, csökkentve a külön jogszabály szerinti locsolási célú felhasználásra figyelembe vett víz mennyiségével.

A talajterhelési díj egységdíjának mértéke: 1.200,- Ft/m3. Mivel Gönyű érzékeny felszín alatti vízminőség védelmi területen lévő település, így a területérzékenységi szorzója 1,5-szörös, azaz a díj mértéke 1.800,-Ft/m3 . A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a fogyasztónak minden köbméter felhasznált vízmennyiségét 1.800-zal kell szorozni. Pl. 100 m3 éves fogyasztás esetén a fizetendő díj összege 180.000,- Ft.

A Pannon Víz Zrt. minden év február 28-áig megküldi a felhasznált vízmennyiséget és a kibocsátók adatait tartalmazó összefoglaló táblázatát, valamint az időközben a közcsatornára rákötöttek névsorát. A kibocsátót önadózóként az adóévet követő március 31-ig terheli bevallási és befizetési kötelezettség az önkormányzati adóhatóság felé. A bevallási kötelezettség elmulasztása miatt a magánszemélyek 200.000 Ft, más adózók 500.000 Ft mulasztási bírsággal sújthatók.

Mindezek alapján kérem az érintett ingatlanok tulajdonosait, hogy a bevallási kötelezettségüknek határidőben tegyenek eleget. A bevallás nyomtatvány letölthető vagy a Polgármesteri Hivatalban ügyfélfogadási időben beszerezhető.

dr. Kállai Erik
jegyző

Bevallás a helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörbe tartozó szennyvízelhelyezéshez kapcsolódó talajterhelési díjhoz

Megnyitás / letöltés

Webkamera 1 - Háry Dezső tér

Webkamera 2 - Dunapart, keleti irány

Eseménynaptár

Légszennyezettségi adatok

2017.11.21. 03:00
aktuális érték* (μg/m3) határérték % -ban
CO 339 3
NO2 3 3
NOx 2 1
O3 63 35
NO 0 -
Szélirány ÉNY
Légszeny-nyezettségi index Kiváló
Megfelelő
Szennyezett
Erősen szennyezett
* Utolsó 1 óra csúszóátlaga.

Gönyű kincsei

Kedves Látogató!

A zászlókra klikkelve 3 nyelven is megtekintheti Gönyű Község Önkormányzatának megbízásából készült "Gönyű kincsei" című kiadványunkat, ami szűkebb környezetünk nevezetességeit hivatott népszerűsíteni.

     

Erre a linkre klikkelve pedig megtekintheti a kapcsolódó videót

Együtt Európáért Alapítvány

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!