Vádemelési javaslat

A rendőrök befejezték a gyarmati emberölés ügyében folytatott nyomozást.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett és más egyéb bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást, S. Valentin, 18 éves szanyi lakos ellen.

A büntetőeljárás adatai alapján a gyanúsított 2014. december 22-én 7 óra 50 perc körüli időben egy gyarmati családi ház alagsorában, egy baltával súlyosan bántalmazta az ott lakó 80 éves férfit, majd felment a lakószintre, ahol az ott tartózkodóktól egy fegyvernek látszó tárggyal készpénzt, ékszert követelt. A sértettek ellenállása miatt nem sikerült értéket szereznie, a helyszínről ezt követően távozott. Az idős férfi az elszenvedett sérülései következtében a kórházban elhalálozott.

A bűnügyi technikusok lefoglalták az elkövetés eszközét, valamint egy borsos zacskót, illetve a helyszínétől pár száz méterre egy fekete maszkot.

A fenti eseményt megelőző napon, 2014. december 21-én, 5 óra körüli időben a tettes járt az ingatlanban és - feltehetően nyomai eltüntetésére - őrölt borsot szórt szét a helyiségben.

A nyomozók, szakértők bevonásával olyan tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le, amelyek egyértelműen az időközben elfogott, S. Valentintól származnak.

A bűncselekmény elkövetésekor fiatalkorú férfi gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. A fiatalember tettét pénzügyi gondjaival magyarázta.

A rendőrök a férfi két nap alatt viselt ruházatát, a pisztolyt és egy elemlámpát nagyanyja házának udvarán található derítőből foglalták le.

A nyomozók megállapították, hogy a fiatalkorú a fenti cselekménye elkövetése előtt Szany községben, illetve később Monostorapátin is elkövetett egy-egy rablást.

A gyanúsított 2014. december 3-án 8 óra 30 perc körüli időben egy szanyi családi házba besurrant és arcát egy -ún. sikoly- álarccal eltakarta, majd azt tartózkodó nő csuklóját, lábát megkötözte. Értékei átadására szólította fel, aminek nem tett eleget, ekkor a rabló az ingatlanból elmenekült. A tettes 2015. január 13-án egy monostorapáti családi házba lopódzott be és egy 70 éves asszonyt kezeit hátra, majd száját bekötözve akarta értékeit megszerezni.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen emberölés bűntett, rablás bűntett és lopás vétség elkövetése miatt folytatott nyomozást befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal a Megyei Főügyészségnek megküldte.

Webkamera 1 - Háry Dezső tér

Webkamera 2 - Dunapart, keleti irány

Eseménynaptár

Légszennyezettségi adatok

2017.06.30. 01:00
aktuális érték* (μg/m3) határérték % -ban
CO 106 1
NO2 5 5
NOx 12 5
O3 47 26
NO 4 -
Szélirány DNY
Légszeny-nyezettségi index Kiváló
Megfelelő
Szennyezett
Erősen szennyezett
* Utolsó 1 óra csúszóátlaga.

Gönyű kincsei

Kedves Látogató!

A zászlókra klikkelve 3 nyelven is megtekintheti Gönyű Község Önkormányzatának megbízásából készült "Gönyű kincsei" című kiadványunkat, ami szűkebb környezetünk nevezetességeit hivatott népszerűsíteni.

     

Erre a linkre klikkelve pedig megtekintheti a kapcsolódó videót

Együtt Európáért Alapítvány

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!