500.000 forint nyomravezetői díj
A szanyi rablás tettese egy "sikoly" álarcot viselt.
A Csornai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 08020/498/2014. bűnügyi számon nyomozást indított rablás bűntett kísérletének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2014. december 3-án 8 óra és 8 óra 30 perc közötti időben egy szanyi családi házba ismeretlen tettes anyagi haszonszerzés céljából behatolt és a házban tartózkodó sértett csuklóját, lábát megkötözte majd tőle értékeket követelt.
Az elkövető 17-18 év körüli, 160-170 centiméter magas, vékony testalkatú férfi, aki arcát egy "sikoly" álarccal takarta. A bűncselekmény elkövetésekor szürke színű zipzáros kapucnis pulóvert, egy „olajfoltos” munkásnadrágot és fekete színű bakancsot viselt.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel vagy az ismeretlen elkövetővel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Csornai Rendőrkapitányságon (9300 Csorna, Eötvös utca 3. szám), vagy tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 107-es, illetve 112-es segélyhívó számokon vagy hívja a 06-96/263-270-es telefonszámot.
A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 500.000 (azaz ötszázezer) forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során a hatóság rendelkezésére bocsátja. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére intézkedéseket tesz. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja.
A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett. A díjkitűzés annak nyilvános visszavonásáig érvényes.