Anyagi káros balesetek

Anyagi káros balesetek tanúinak jelentkezését várja a rendőrség

Ismeretlen személy 2022. március 16 -án 19 óra 30 perc és 2022. március 18-án 12 óra 45 perc között Győr, Bercsényi liget 35/a. szám előtti parkolóhelyről – feltehetően előre menetben – szándékozott kihajtani ismeretlen rendszámú személygépkocsijával. Az elindulása során, autójával nekiütközött az előtte várakozó Fiat Punto járműnek. Az ismeretlen okozó a helyszínről adatai hátra hagyása nélkül elhajtott. A baleset során személyi sérülés nem történt.

2022. március 22-én 7 óra 48 perc körül ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú kék színű személygépkocsival közlekedett Győrben, a Szigethy Attila úton a Zrínyi utca felől a Bartók Béla út irányába, amelynek során a Győr, Szigethy Attila út 32. szám előtti szakaszon – feltehetően szabálytalan sávváltást követően – elé hajtott a mellette egyenesen haladó tehergépkocsinak, és összekoccantak. Az ütközést követően mind a két résztvevő megállás nélkül tovább hajtott.

A balesetek körülményeinek tisztázása érdekében, tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, Győr Szövetség utca 17. szám alatt vagy az 520-092 illetve a 520-094-es telefonszámon.

Hasznos információk

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!