Az autópálya melletti árokba hajtott

Elalvás okozhatta a balesetet az M1-es autópályán Győr térségében.

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt az M1-es autópálya 106+500. kilométerszelvényében 2019. február 25-én 23 óra 45 perckor. Egy 23 éves körösharsányi férfi tehergépkocsival közlekedett az autópályán Hegyeshalom felől, Budapest irányába. A rendelkezésre álló adatok szerint a sofőr elaludt vezetés közben, amelynek következtében járművével a pályatest melletti szalagkorlátnak hajtott, majd a vízelvezető árokba csapódott. A balesetet során személyi sérülés nem történt.

A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a hasonló balesetek elkerülése érdekében felhívja a gépjárművezetők figyelmét, hogy a lakott területen kívüli utak monotonsága könnyedén elálmosítja még az éber vezetőt is. Fontos, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül az álmosság, fáradtság első jeleit sem. Jelentkezésükkor ne sajnáljuk az időt, álljunk meg egy rövid pihenőre, levegőzzünk, szálljunk ki a járműből és vérkeringésünket néhány tornamozdulattal frissítsük fel. Csokoládé, kávé fogyasztása is hatékonynak bizonyulhat.

 

Hasznos információk

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!