Balesetek Győr-Moson-Sopron megyében

Az elmúlt 24 órában (közzététel: 2018. 09. 14.) egy személyi sérüléses és tizenegy anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt 2018. szeptember 13-án 12 óra 30 perckor 8308-as számú úton. Egy 32 éves nő közlekedett gépkocsijával Kajárpéc felől Felpéc irányába. Haladása során elvesztette uralmát a járműve felett és az árokpartnak csapódott.

1

Győrben, a Földes Gábor úton a Kodály Zoltán út felől a Magyar utca irányába közlekedett egy 59 éves férfi tehergépkocsival, amikor nekiütközött egy autónak. A baleset során senki nem sérült meg.

2

Ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen típusú feltehetően platós tehergépkocsival közlekedett a 1401-es számú úton, Győrújfalu felől Győr irányába 2018. szeptember 13-án 19 óra 45 perckor. Haladása során a 0+575 kilométerszelvényhez érve - eddig tisztázatlan okok és körülmények között - a jármű rakteréből egy farönk esett le, amelyen a vele szemben érkező autó áthajtott. A baleset során az autóban anyagi kár keletkezett.

3

A rendőrség kéri, hogy aki a balesettel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (9024 Győr, Zrínyi u. 54.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

A közúti közlekedési baleset bekövetkezésének körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

 

Hasznos információk: 

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!