Baleseti felhívások

A rendőrség a lakosság segítségét kéri

Ismeretlen személy, aki feltételezhetően kerékpárral közlekedett Győrött, a Tessedik utcában a Pápai út irányába, egy az út szélét szabályosan várakozó Volvo típusú gépkocsi kikerülésébe kezdett. Mellett elhaladva nem megfelelő oldaltávolságot tartott, emiatt az autó visszapillantójának nekiütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt, a kerékpáros a helyszínről adatai hátrahagyása nélkül távozott.

 

Ismeretlen személy 2019. június 28-án 12 óra 30 perc és 13 óra közötti időben az általa vezetett ismeretlen rendszámú és típusú gépkocsival kívánt elindulni Győrben, a Fehérvári úton található bevásárlóközpont parkolójának második sorában. Az elindulás során a járműve jobb oldalával nekiütközött egy ott parkoló autó bal elejének, majd adatai hátrahagyása nélkül a helyszínt elhagyta. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.

 

Ismeretlen személy 2019. június 28-án 8 óra 30 perckor az általa vezetett az általa vezetett ismeretlen rendszámú és típusú gépkocsival közlekedett az 1. számú főúton, Abda felől Győr irányába a belső forgalmi sávban. Közlekedése során nem tartott kellő követési távolságot az előtte haladó autó mögött és a vele történő ütközés elkerülése végett jobbra, a külső forgalmi sáv irányába kormányozott. Ennek következtében járműve jobb hátuljával nekiütközött a külső forgalmi sávban haladó helyközi járatos autóbusz bal elejének, majd adatai hátrahagyása nélkül a helyszínt elhagyta.
A baleset során személyi sérülés nem történt.

 

Ismeretlen személy 2019. május 12-én az általa vezetett ismeretlen rendszámú és típusú gépkocsival Győrben, az Ifjúság krt. 63-59. számú háztömb mögötti parkolóban hátramenetet hajtott végre. Manővere során járművének feltehetően jobb hátsó részével érintőlegesen nekiütközött egy ott leparkolt gépkocsi bal hátsó sarkának. Az ütközést követően az ismeretlen személy adatai hátrahagyása nélkül a helyszínről távozott.

 

Ismeretlen személy 2019.07.01-én 13:30 óra és 07.02-án 06:00 óra közötti időben Győr, Kodály Z. u. 11. szám előtt - feltehetőleg hátramenet közben - járműve bal oldalával neki ütközött az ott leparkolt Opel típusú autó jobb elejének, majd adatai hátra hagyása nélkül a helyszínt elhagyta. A baleset során személyi sérülés nem történt.  

 

A rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen elkövető, ismeretlen körülmények között Győr város belterületén, az 1-es számú főút 128. kilométerszelvényben található csapadék elvezető fedőrácsot eltávolította, az arra kihelyezett jelzést eltávolította, majd annak további megjelöléséről sem gondoskodott, valamint adatai hátra hagyása nélkül továbbhajtott. Erre közlekedett 2019.07.09-én 7 óra 13 perckor egy autó vezetője, aki haladása során ráhajtott a fedetlen vízelvezető tetejére, aminek következtében az autója jobb első gumiabroncsa rongálódott. A baleset során anyagi kár keletkezett, sérülés nem történt.

 

Ismeretlen személy 2019.07.04-én 7 óra és 10 óra közötti időben közlekedett a 14102-es úton, Kunsziget felől Dunaszentpál irányába az általa vezetett ismeretlen rendszámú és típusú feltételezhetően nyergesvontatóval. Közlekedése során a Bolgányi híd előtt észlelte, hogy járművével a hídon nem tud áthajtani, ezért visszatolatott, majd balra betolatott egy kavicsos útra. A szűk helyen azonban jobbra kanyarodva nem tudott visszatérni az aszfaltos útra, ezért lehajtott az úttest melletti füves terültre, majd az ott található önkormányzati tulajdonú szalagkorlátnak ütközött. A baleset után az ismeretlen személy az adatai megadása nélkül Kunsziget felé elhajtott.

 

Ismeretlen személy 2019.07.02-án 8 óra és 2019.07.10-én 8 óra közötti időben az általa vezetett ismeretlen rendszámú és típusú autóval közlekedett Győrött, a Batthyány tér 14. szám előtti várakozóhelyen. Közlekedése során a második kijelölt várakozóhelyről hátramenetet hajtott végre, amelynek következtében a mögötte várakozó Suzuki típusú gépkocsi első lökhárítójának ütközött. Ismeretlen jármű vezetője adatai megadása nélkül elhagyta a baleset helyszínét. A baleset során személyi sérülés nem történt

 

Ismeretlen személy 2019.07.06-án 15:30 órakor az általa vezetett Opel Corsa típusú autóval hátramenetet hajtott végre Győrött, a Jereváni úton található élelmiszer áruház parkolójában. A hátramenet közben járműve hátuljával nekiütközött a mögötte álló autónak, majd adatai hátra hagyása nélkül a helyszínt elhagyta.

 

A balesetek körülményeinek tisztázása érdekében, kérjük mindazon szemtanúk jelentkezését, akik a baleseteket látták, vagy arra vonatkozóan bármilyen információval tudnak szolgálni jelentkezzenek a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, Győr Zrínyi út 54. szám alatt vagy az 520-092 illetve a 520-094-es telefonszámon.

 

Hasznos információk

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!