Baleseti összesítő
Győr-Moson-Sopron megye területén az elmúlt 24 órában 3 személyi sérüléssel járó és 1 halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt.
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2017. április 10-én 10 óra 40 perc körül az M1-es autópálya 167+800. kilométerszelvényénél az Ausztria felé vezető oldalon, Hegyeshalom térségében. Eddig tisztázatlan okok és körülmények között egy kisbusz egy kamion hátuljának hajtott. A balesetben a kisbusz sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság vizsgálja.
Győrben 16 óra 49 perc körül egy személygépjármű sofőrje közlekedett a Körtöltés utcán, a Bácsai út felől, a Nagymegyeri út irányába. Közlekedése során a Körtöltés utca és Nagymegyeri út kereszteződésében az „Állj, Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla ellenére az útkereszteződésbe behaladt, nem biztosított elsőbbséget a neki balról, a Nagymegyeri úton a Széchenyi híd felől, a 1401-es számú út irányába közlekedő személygépjárműnek és összeütköztek. A baleset során a vétlen gépjármű vezetője 8 napon belüli könnyű sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.
Győrben 18 óra 30 perckor a Szigethy Attila úton közlekedett egy személygépjármű vezetője a Zrínyi út felől a Bakonyi út irányába, a belső forgalmi sávban. Közlekedése során a Nádor utca kereszteződésében balra irányjelzett, majd annak ellenére, hogy észlelte a szemből érkező személygépjárművet, balra a kanyarodást megkezdte. Így azonban nem adott elsőbbséget a vele szemben, ellentétes irányba közlekedő, és egyenesen továbbhaladni szándékozó gépkocsi részre, ezért összeütköztek. A baleset során három személy – köztük egy gyermek – szenvedett 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket. A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.
A rendőrségre 2017. április 10-én 11 óra 24 perckor érkezett a bejelentés, hogy Mosonmagyaróváron, a Szent István király út 106. szám előtt személyi sérüléses baleset történt. A rendőrök megállapították, hogy egy személygépjármű sofőrje ki akart szállni a gépkocsijából, amikor a mellette kerékpárral elhaladó kerékpáros a mozdulattól megijedve a kormányát elrántotta és elesett. Az esés következtében a biciklis nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság vizsgálja.