Elfogták az egyenruhások a sofőrt, aki elhajtott a rendőri intézkedés elől
A gépkocsin, amivel a péri férfi menekült, hamis rendszám volt.

Ravazdon, a Fő utcában akartak a rendőrök igazoltatni egy Honda típusú gépkocsiban ülő sofőrt 2020. június 3-án 21 óra 20 perckor, azonban a férfi hirtelen elindult, majd elhajtott az intézkedés elől. A járőrök követték az autót, aminek a rendszámát az adattárakban ellenőrizték és megállapították, hogy azt egy Golf típusú járműre adták ki. A járművezetőt végül péri otthonában fogták el, majd a Győri Rendőrkapitányságra történt előállítását követően – mivel elismerte, hogy korábban kábítószert fogyasztott – vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott.
A sofőrt egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett, valamint kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.