Elhajtott a helyszínről
A baleset okozóját a győri rendőrök elfogták.
Anyagi káros közlekedési baleset történt 2015. november 19-én 17 óra 25 perckor Győrben, a Móricz Zsigmond rakparton.
A helyszíni adatok alapján egy 30 éves gönyűi lakos haladt egy Opel típusú járművel a Kossuth híd felől a rakpart irányába. A sofőr a mentirány szerinti bal oldali forgalmi sávba áttért és autója elejével nekiütközött egy szabályosan közlekedő, szintén Opel típusú gépkocsi bal hátsó ajtajának. A baleset okozója a helyszínről megállás nélkül elhajtott. Személyi sérülés nem történt.
A győri járőrök 18 óra 56 perckor Győr-Marcalváros városrész egyik parkolójában észleltek az okozó járművet. Az Opel bal oldali első lökhárítója, sárvédője törött, valamint gumiköpenye szétszakadt, felnije behorpadt állapotban volt.
A rendőrök az autó közelében igazoltatták a gépkocsivezetőt. A férfinél ittasság gyanúja merült fel, ezért mintavételre előállították és vezetői engedélyét, illetve a jármű forgalmi engedélyét a helyszínen átvételi elismervény ellenében elvették.