Embercsempész segítette útjukat

A rendőrök az elmúlt 24 órában kilenc illegális bevándorlóval szemben intézkedtek.

A Készenléti Rendőrség vonatkísérő járőrei 2015. július 7-én 10 óra 55 perckor Hegyeshalomban egy Ausztriába tartó nemzetközi gyorsvonaton ellenőriztek egy palesztin férfit. A külföldi személy jogszerű magyarországi tartózkodását és a továbbutazásához szükséges feltételeit nem tudta igazolni. A készenléti rendőrök a határsértőt a szerelvényről leszállították és átadták a helyi rendőröknek.

A Győri Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának beosztottjai 2015. július 7-én 16 óra 30 perckor Győr térségében, az M1-es autópálya egyik pihenőhelyében ellenőriztek négy szomáliai állampolgárt. A külföldiek érvényes úti okmányokkal nem rendelkeztek. A rendőrök az igazoltatást követően ugyanazon a helyszínen egy olasz hatósági jelzésű személygépkocsit észleltek, amelyben négy gyanúsan viselkedő külföldi várakozott. A járőrök megállapították, hogy a járműben tartózkodó két olasz állampolgár a hátsó ülésen helyet foglaló két pakisztáni férfit érvényes úti okmányok nélkül akarta Ausztriába szállítani. A rendőrök a négy külföldi ruházatát átvizsgálták és az egyiktől egy magyar vezetői engedélyt foglaltak le, amelyen a pakisztáni férfi fényképe szerepelt hamis adatokkal.

A rendőrök a négy szomáliai és az egyik pakisztáni állampolgárt tiltott határátlépés szabálysértés kísérlete miatt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították. A gépjárműben igazoltatott 39 és 40 éves olasz állampolgár ellen embercsempészés bűntett, a 33 éves pakisztáni férfi ellen közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

A járőrök 2015. július 7-én 18 óra 48 perckor az M1-es autópálya 134-es kilométer-szelvényében igazoltattak két szír állampolgárt. A külföldiek érvényes úti okmányok nélkül gyalog haladtak Hegyeshalom irányába. A rendőrök a kilenc illegális bevándorlót tiltott határátlépés szabálysértés kísérlete miatt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Osztályára előállították.

Hasznos információk: 

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!