Falutörténet

Gönyű csodálatos természeti környezetben helyezkedik el, közvetlenül a Duna partján, a Bécset Budapesttel összekötő országút mellett. A Római Birodalom idején útállomás létesült itt, mely az utazók és lovaik számára kínált lehetőséget a megpihenésre. Az ásatások során fellelt kerámiatöredékek alapján az épület Marcus Aurelius uralkodás alatt élte fénykorát.

Történelmi érdekesség, hogy Mária Terézia korában egy újabb útállomás, egy postakocsi fogadó épült Gönyűn, a Duna-parton Fellner Jakab tervei alapján 1759 és 1769 között. Valószínűleg ebben a fogadóban töltött el egy éjszakát I. Ferenc császár a 19. század elején Napóleon elől menekülve, és a kismegyeri csata után itt táboroztak Napóleon katonái is.

Eszterházy Móric kastélyt építtetett Gönyűn, mely a kastélykerttel együtt impozáns középpontja volt a településnek. Ezt az épületet az 1950-es években elhamarkodott módon lebontották.

A hajózás terén Gönyű elhelyezkedése miatt vált csomóponttá. A vízmélység a győri ágban, a Rába folyón nem volt elegendő, így az árut Gönyűn kisebb hajókba rakodták át, vagy jó helyismerettel rendelkező, helyi embert béreltek, aki a vontatókat segítette behajózni Győrbe. Az 1850-es években a gőzhajók megjelenése a falu fellendülését hozta, Gönyű gőzhajó-kikötővé és Győr elő-kikötőjévé vált. Az 1920-as években naponta majd 50 hajó és uszály is kikötött itt, hogy élelmet és szenet vegyen fel. A lakosság nagy része a hajós mesterséget választotta, a tudás apáról fiúra szállt. A Duna, nemcsak, mint közlekedési út határozza meg a települést, de mint természeti környezet is.

Az Erebe-szigeteknél, az erdők mélyén még ma is a természet az úr. A Duna menti szigetvilág ma a Pannonhalmi Tájvédelmi Körzet része. A folyószakaszon és a szigeteken szép és egészséges puha- és keményfa ligeterdők élnek, az erdőrezervátum élővilága pedig rendkívül gazdag. A terület értékét növeli, hogy a különböző állatfajokat nem telepítették, maguk találtak rá erre a különleges élettérre. Az Erebe-szigetek neve több száz évvel ezelőtt ragadt rá a területre. A gönyűi idősek két történetet tartanak számon a beszédes elnevezés eredetére vonatkozóan. Egy 16. századi legenda szerint a Magyarországot feldúló török elől menekültek ide a Gönyűiek. A sűrű erdők mélyén pedig kelepcébe csalták a félholdasokat: Erre be! Erre be! – így kiabáltak a mohamedánoknak. A törökök szerencsétlenségére csak egy keskeny ösvény vezetett a szigetekre, ahol a bátor gönyűi vitézek elbújtak, és sorra levágták a törököt. A másik történet a helyi hajóshagyományok közel háromszáz esztendős emléke. A 18. században ugyanis a kor dunai hajóit, az úgynevezett bőgőshajókat a gönyűi kikötőbe csak lovakkal tudták bevontatni. A Pest felől érkező hajóknak a keskeny szigetről a lóvontatók így kiabáltak: “Erre be! Erre be!"

Így aztán mi, az utókor sem tanácsolhatunk egyebet a kirándulóknak, mint amit őseink: Jöjjenek csak „Erre be! Erre be!”

A Gönyű Kincsei című kiadvány bővebb olvasnivalót kínál a falu múltjáról.