Gyalogos gázolás Sopronban
Szabálytalan hátramenet.
Személyi sérüléses közlekedési baleset történt 2015. február 2-án 19 óra 15 perckor Sopron belterületén.
A rendelkezésre álló adatok alapján egy 37 éves helyi lakos személygépkocsijával a Vas Gereben utcán közlekedett, a Lővér körút irányából a Felsőbüki Nagy Pál utca felé. Haladásakor a Vas Gereben utca - Vághy Ferenc utca kereszteződéséhez ért, majd az úttest menetiránya szerinti bal oldalára, két várakozó gépkocsi közé akart leparkolni. A sofőr hátramenetet végzett, azonban a manőver végrehajtásakor nem észlelte a mögötte elhaladó, gyalogosan közlekedő 62 éves asszonyt és autója bal hátsó részével elütötte.
A baleset részesét súlyos sérülésekkel a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.