Győr-Moson-Sopron megyei közlekedési összesítő

Az elmúlt 24 órában rendőreink három személyi sérüléssel, illetve nyolc anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Megyénk területén az egyenruhások 499 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amelyből 2 pozitív eredményt mutatott.

A rendőrségre 2021. március 2-án 16 óra 5 perckor bejelentés érkezett, hogy Kópházán, az Ady Endre utcában közlekedési baleset történt. A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy egy 40 éves kópházi férfi személygépkocsival közlekedett a Patak utca felől az Akácfasor irányába. Haladása során, egy erősen jobbra ívelő útkanyarulatban – vélhetően ittassága és a jármű eltúlzott sebessége miatt – a sofőr a gépkocsija felett az uralmát elveszítette, amelynek következtében az út bal oldalán lévő villanyoszlopnak ütközött. A karambol hatására a jármű tovább sodródott, majd a vízelvezető árokba hajtott, végül egy Béke utcában lévő villanyoszlopnak csapódva állt meg. A sofőrt a mentők kórházba szállították, ahol az őt vizsgáló orvos megállapította, hogy a férfinak a baleset során sérülése nem keletkezett. A személygépkocsi vezetőjével szemben a rendőrök alkoholtesztet alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott.

2

Az eset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja.

3

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a gépjárművezetők figyelmét:

  • Az ittas vagy bódult vezetés kiemelt baleseti kockázati tényező.
  • Alkohol hatására az érzékszervi észlelések összezavarodnak, tompul a látás, megnő a reakcióidő, ezzel fordított arányosságban viszont csökken a veszélyérzet, a távolság- és térérzékelés pontossága.
  • Már egy pohár szeszes ital elfogyasztása is számít.
  • Aki ittasan vagy bódult állapotban járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és ezzel saját, illetve mások életét, testi épségét is veszélyezteti!

...hogy mindenki hazaérjen!

Hasznos információk

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!