Hirdetmény
H I R D E T M É N Y
kereskedelmi egységek ellenőrzéséről, rendezvények tartásáról
Ezúton tájékoztatom a kereskedelmi és a vendéglátó egységek üzemeltetőit, valamint a lakosságot, hogy Magyarország Kormánya által a 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzetre való tekintettel, továbbá az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről (III.) szóló 46/2020. (III. 16.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésében, a 4. § (1) bekezdésében, valamint a 6. §-ban meghatározott előírásokra való tekintettel
rendkívüli hatósági ellenőrzéseket vezetek be.
Felhívom a figyelmet, hogy a hatályos jogszabályokat hivatalunk a jogalkotó céljának megfelelően értelmezi, tehát az árusított széles termékkör (pl. tartós élelmiszer) nem mentesít a veszélyhelyzeti szabályok betartása (pl. alkoholtartalmú italok kiszolgálása és helyben történő elfogyasztása) alól.
Ellenőrzéseinket szükség szerint a rendőrség, a népegészségügyi hatóság és az adóhatóság munkatársainak részvételével folytatjuk le.
Felhívom szíves figyelmüket, hogy amellett, hogy a veszélyhelyzeti szabályok megsértése felveti az embertársaink iránti súlyos felelőtlenség kérdéskörét, szabálysértési eljárás keretében 500 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.
Tájékoztatom a meleg étel árusítására jogosult vendéglátó egységeket és a lakosságot, hogy étel kiszállítására 15 óra után is van jelenleg lehetőség. Felhívom a vendéglátó egységek figyelmét a higiéniai szabályok maximális betartására, és lehetőség szerint az érintés (személyes találkozás) nélküli kiszállítás lehetőségének megteremtésére.
Felhívom a lakosság figyelmét, hogy rendezvények tartása szigorúan tilos, amely körben a családi rendezvények megtartása sem lehetséges a továbbiakban. A jogszabály alapján kivételt képez jelenleg az esküvő és a temetés, azonban az esküvői polgári szertartás tekintetében a közeljövőben szigorú korlátozó intézkedések bevezetését tervezzük.
Gönyű, 2020. március 18.
Tisztelettel:
dr. Szigethy Balázs
jegyző