Meghívó lakossági fórumra, előzetes tájékoztató

Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a MAVIR Zrt. kezdeményezésére településrendezési terveinek módosítását határozta el. 

A módosítás oka: Magyarország és Szlovákia határkeresztező kapacitásának bővítéséről döntött, amelynek helyét közösen az X:267221,5, Y:556470,98 EOV koordinátájú pontban határozták meg. A kapacitás bővítésére egy 400 kV-os távvezetéket építenek, amely a gönyűi 400 kV-os kapcsolóállomásba csatlakozik be.

A hatályos településrendezési tervek tartalmazzák a meglévő, a kapcsolóállomásból kiinduló 400 kV-os vezetéket, de a nyomvonal az előzetes tervek szerint került feltüntetésre, s ettől kissé eltérő vonalon valósult meg. Az új vezeték állomásba történő csatlakozása miatt a meglévő vezeték kicsatlakozásának helyét meg kell változtatni, s ez magával vonzza a vezeték kilépő szakaszának új nyomvonalra helyezését is.

Az új vezeték a Duna folyót keresztezve a Győr-Gönyű Kikötő területén két tartóoszloppal kerül megépítésre. Az érintett terület a jelenlegi településrendezési tervek szerint a kikötő növénytelepítési sávja, amelyre az alábbi szabályok vonatkoznak: „A növénytelepítési sávban háromszintes (lombkoronaszint, cserjeszint, gyepszint) növényállományt kell létrehozni és fenntartani. A növényanyagot legalább 80 %-ban a tájra jellemző őshonos fa és cserjefajok közül kell kiválasztani. A növénytelepítés sávja növényzettel ligetes-csoportos telepítésű legyen. A növénytelepítés sávja utakkal, közművekkel keresztezhető”. A tervezett vezeték teljes hosszában érinti a kikötő és az erőmű közötti sávot.

Az állomásból kilépő átépített vezetékszakasz a meglévőhöz képest 0-25m közötti távolsággal tér el, sem a vezeték, sem a biztonsági övezete lakóterületet nem érint, a beépítésre szánt területek közül csak gazdasági terület fölött vezet át.

A módosítás célja: az új vezetékszakaszok feltüntetése, a meglévő vezeték nyomvonalának pontosítása, a szükséges korlátozások rögzítése, az előírások módosítása annak érdekében, hogy a vezeték megépíthető legyen.

A módosítás hatásai: Az elkészült környezeti hatástanulmány szerint a vezeték környezeti hatásai nem jelentősek, a rendezési tervekre ezek nincsenek kihatással.

A szabályozási terv módosítása a teleülésfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 36. §-a szerinti teljes eljárás keretében történik.

Gönyű Község Önkormányzata Képviselő-testületének a településfejlesztéssel és településrendezéssel, a települési arculati kézikönyvvel és a településképi rendelettel összefüggő partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 6/2017. (III. 31.) önkormányzati rendeletének (a továbbiakban: R.) 1. § (2) bekezdése értelmében az egyeztetésben résztvevők (a továbbiakban: partnerek) köre:

a) a településen bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező természetes személy;

b) a településen székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkező vállalkozás;

c) nyilvántartott érdekképviseleti szervezet, amelynek a település a működési hatókörébe tartozik;

d) bejegyzett civil szervezet, amelynek a település a működési hatókörébe tartozik;

e) a településen működő, jogszabályban elismert egyház.

A polgármester a partnereket az előzetes tájékoztatási szakaszban közterületen elhelyezett hirdetőfelületen, helyi lapban, az önkormányzati honlapon és lakossági fórumon tájékoztatja. A partneri egyeztetési dokumentáció megtekinthető Gönyűi Polgármesteri Hivatal hivatali helyiségében (9071 Gönyű, Kossuth Lajos u. 67.) ügyfélfogadási időben, illetve itt a bejegyzés végén, vagy a weboldalunk településrendezéssel kapcsolatos aloldalán.

A lakossági fórum időpontja: 2017. augusztus 17. (csütörtök) 16.00 óra,

helyszíne: Gönyű, Kossuth Lajos u. 71. Faluház

A partnerek a lakossági fórumot követő 8 napon belül, vagyis 2017. augusztus 25. napjáig észrevételeket, javaslatokat tehetnek az alábbi módokon:

a) papír alapon az önkormányzat hivatalában, nyitvatartási időben történő személyes leadással,

b) levélben az önkormányzat címére (9071 Gönyű, Kossuth Lajos u. 67.) történő megküldéssel,

c) elektronikus levélben a jegyzo@gonyu.hu e-mail címre történő megküldéssel.

Letölthető anyagok:

Gönyű, 2017. 08. 03. 

Major Gábor
polgármester

Hasznos információk

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!