Gönyű és Kolozsnéma közös élete
Sajtóközlemény
Gönyű és Kolozsnéma új kezdeményezés keretében kétnapos fesztivállal várja az érdeklődőket. A rendezvény a helyi hagyományokra épül, célja, hogy minél több helyi civil szervezet bevonásával mutassa be a duna-menti települések értékeit.
Gönyű és a Duna túlpartján fekvő Kolozsnéma kapcsolata hosszú időkre nyúlik vissza, élő és aktív. Mindkét faluban hagyománya van a hajózásnak, erre épül a jelenleg lebonyolítás alatt álló, SKHU/WETA/1901/4.1/126 számú közös projekt is.
A pályázat célja, hogy a két település lakosai jobban megismerjék egymás értékeit, hagyományait, az önkormányzatok mellett a lakosok között is kapcsolat jöjjön létre, javuljon a kölcsönös megértés, illetve új szakmai és szolgáltatói együttműködések jöjjenek létre.
A települések céljaik megvalósításához eszközül egy közös rendezvény szervezését választották, melyre augusztus 14-én és 15-én kerül sor. A kétnapos fesztivál első napján Kolozsnémán, második napján Gönyűn zajlanak a programok. Ekkor használják a Gönyű Község Önkormányzata által vásárolt ledfalat is. A rendezvény programjában nagy részben vállaltak szerepet a helyi civil szervezetek és a helyi kézművesek, őstermelők, így a kísérőprogramok elsősorban a helyi tudásra építenek. Erre példa a helyi termékeket árusító piac vagy a civil szervezek bevonásával létrehozott hajóskapitányképző menetleveles, családi játék. A gönyűi rendezvénynek idén kiemelt témája is lesz, az elektromos közlekedés, melyet egy elektromos autós szakmai nap és a témához kapcsolódó vándorkiállítás és kézműves program képvisel majd. Céljuk a szemléletformálás, illetve a környezetbarát technológia megismertetése a látogatókkal. A fesztivált hagyományteremtő szándékkal szervezik, szeretnének minden évben összefogni a közös célok megvalósítsa érdekében.
A jelen közlemény tartalma nem feltétlenül tartalmazza az Európai Unió hivatalos álláspontját.
A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alapra támogatásával valósul meg.
További információ:
Tóth-Lencse Andrea
pályázati referens
telefon: 0620 40 71721
e-mail: palyazatok###kukac###gonyu.hu
Spoločný život Gönyű a Kolozsnéma
Spoločný život Gönyű a Kolozsnéma
ID projektu: SKHU/WETA/1901/4.1/126
Obec Klížska Nemá v spolupráci s obcou Gönyű z Maďarska realizuje projekt s názvom „Spoločný život Gönyű a Kolozsnéma“, SKHU/WETA/1901/4.1/126 z Programu spolupráce Interreg V-A Slovenská republika – Maďarsko z Fondu malých projektov pre západný región, ktorý je financovaný z Európskeho fondu regionálneho rozvoja vo výške 37 941,45 EUR a vlastných zdrojov partnerov projektu.
Hlavný partner projektu: Obec Gönyű (HU, www.gonyu.hu)
Cezhraničný partner: Obec Klížska Nemu (SK, www.klizskanema.sk)
Realizácia projektu začala 1.Septembra 2020 a bude trvať do 31.8.2021.
V rámci projektu budú obce spoločne organizovať dvojdňový Podunajský festival. Prvý deň Podunajského festivalu 14.augusta 2021 sa bude konať festival v obci Klížska Nemá a 15. augusta v obci Gönyű. Na festivale sa predstavia z oboch strán hranice miestne folklórne súbory, detské súbory, nájdeme tu remeselnú a vínnu uličku, miestne gastrovýrobky, súťaž vo varení guláša, účastníkov festivalu budú zabávať interpreti zo Slovenska a Maďarska.
Hlavným cieľom projektu je udržiavanie a rozširovanie cezhraničnej spolupráce orgánov verejnej správy a spolupráce medzi obyvateľmi pohraničných regiónov a zachovávanie tradícií. Festival prispeje k zachovávaniu miestnej kultúry, k zbližovaniu miestneho obyvateľstva, miestnych komunít a hospodárskych subjektov z oboch strán hranice.
Spolupráca medzi obcami Gönyű a Klížská Nemá má dlhodobú tradíciu. Obe obce boli v minulosti známe ako známe lodnícke obce, narodili sa tu výnimoční lodníci. Spoločný dunajský prístav a spoločné dejiny spojili aj obyvateľov týchto obcí. Počas výmeny obyvateľstva po druhej svetovej vojne vysťahovalci z Klížskej Nemej svoj nový domov našli práve v obci Gönyű. Cieľom projektu je udržovať a prehlbovať vzťahy a spoluprácu medzi obyvateľmi oboch komunít.
Výsledkom projektu bude byť užšia spolupráca v nasledujúcich rokoch medzi obcami, podpora cezhraničnej spolupráce, ktorá zohráva kľúčovú úlohu rozvoja tak obývateľností ako aj hospodárskeho, sociálneho života v prihraničných regiónoch.
Hore uvedené informácie o projekte nereprezentujú oficiálne stanovisko Európskej únie. (Podrobné informácie o programe sa nachádzajú na stránke www.skhu.eu a www.rdvegtc-spf.eu).
Dunamenti Fesztivál programelemeinek előkészítése és lebonyolítása
MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZAT a Dunamenti Fesztivál programelemeinek előkészítésére és lebonyolítására az SKHU/WETA/1901/4.1/126 azonosítószámú pályázat keretében
Ajánlatkérő:
Gönyű Község Önkormányzata
9071 Gönyű, Kossuth L. u. 93.
Ajánlat benyújtására felhívott szervezet:
I. AJÁNLATKÉRŐ
ajánlatkérő neve: Gönyű Község Önkormányzata
képviseli: Major Gábor polgármester
címe: 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 93.
kapcsolattartó: Tóth-Lencse Andrea, email cím: palyazatok###kukac###gonyu.hu
II. BESZERZÉS TÁRGYA
A Dunamenti Fesztivál (továbbiakban: fesztivál) programelemeinek előkészítése és lebonyolítása az 4. sz. melléklet szerint. A programelemek lebonyolítása az ajánlattevő teljeskörű felelősségvállalása mellett történik, mind a fellépőkre, mind a fesztivál látogatóira vonatkozóan.
III. A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE: 2021. augusztus 15.
IV. A TELJESÍTÉS HELYE: Gönyű, Duna-part, Kossuth Lajos utca 93.,
V. A SZERZŐDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDŐPONTJA: 2021. június 10.
VI. AJÁNLAT FORMAI KÖVETELMÉNYEI
Az ajánlatot magyar nyelven, 1 eredeti példányban, zárt borítékban, cégszerűen aláírva szükséges benyújtani postán vagy személyesen ajánlatkérő címére címezve.
(9071 Gönyű, Kossuth L. u. 93. Major Gábor polgármester)
Lehetőség van az e-mailen történő beküldésre is a palyazatok###kukac###gonyu.hu címre.
Az ajánlatot tartalmazó csomagon vagy az e-mailben fel kell tüntetni az alábbi adatokat és feliratokat:
- az ajánlattevő nevét, címét és a következő feliratot:
„ÁRAJÁNLAT – rendezvényszervezés
A pályáztatás során figyelembe kell venni a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:74-76. §-aiban foglaltakat.
VII. AZ AJÁNLAT RÉSZEKÉNT CSATOLANDÓ:
- 1., 2., 3., számú melléklet, tételes ajánlat a programelemekre vonatkozóan
VIII. AJÁNLAT BEÉRKEZÉSÉNEK HATÁRIDEJE
Az ajánlat beérkezésének határideje: 2021. június 9. 14 óra
Az Ajánlatkérő a bírálat során hiánypótlási lehetőséget biztosít. Részleges ajánlat nem tehető.
Az ajánlatkérő fenntartja magának a jogot, hogy az eljárást megismétli, amennyiben nem érkezik be összességében megfelelő ajánlat.
Ajánlattevő köteles ajánlatában jelezni, amennyiben a lebonyolításhoz alvállalkozó bevonását tervezi, ill. az alvállalkozóval megkötött szerződést, kifizetést igazoló bizonylatot teljesítés után ajánlatkérőnek megküldeni.
IX. AZ AJÁNLATOK BÍRÁLATI SZEMPONTJA: legjobb ár-érték arány az alábbi részszempontok figyelembevételével
Részszempont | Súlyszám |
1. Egyösszegű nettó ajánlati ár (Ft-ban) | 80 |
2. Min. 1 db, saját szervezésű, min. 1000 fős rendezvény | 20 |
1. részszempont: A fordított arányosítás módszere: a legkedvezőbb (legalacsonyabb érték) ajánlati elem a maximális pontot (100) kapja, a többi ajánlat pontszáma a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva fordított arányosítással kerül meghatározásra az alábbi képlettel:
P = (Alegjobb / Avizsgált) x (Pmax – Pmin) + Pmin
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma
Pmax: a pontskála felső határa, azaz 100
Pmin: a pontskála alsó határa, azaz 0
Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme
Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme
Az ajánlat ezen részszempontjának értékelése során adható pontszám alsó és felső határa 0-100 pont, ahol a legkevesebb nettó ajánlati ár kapja a 100 pontot, a többi ajánlat pontszáma a képlet alapján kerül kiszámításra a fordított arányossági módszerrel. A képlet alapján kapott pontszám a súlyszámmal kerül megszorzásra. Az Ajánlatkérő a kapott eredményeket két tizedesjegyre kerekítve határozza meg
2. részszempont: Egyenes arányosítás
Az egyenes arányosítás módszerénél a legkedvezőbb (legmagasabb érték) ajánlati elem a maximális pontot (100) kapja, a többi ajánlat pontszáma a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva arányosan kerül meghatározásra az alábbi képlettel:
P = (Avizsgált/ Alegjobb) x (Pmax – Pmin) + Pmin
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma
Pmax: a pontskála felső határa, azaz 100
Pmin: a pontskála alsó határa, azaz 0
Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme
Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme
Az ajánlat ezen részszempontjának értékelése során adható pontszám alsó és felső határa 0-100 pont, ahol a legmagasabb évi többlet jótállás megajánlás kapja a 100 pontot, a többi ajánlat pontszáma a képlet alapján kerül kiszámításra az egyenes arányossági módszerrel. A képlet alapján kapott pontszám a súlyszámmal kerül megszorzásra. Az Ajánlatkérő a kapott eredményeket két tizedes jegyre kerekítve határozza meg.
X. AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS TELJESÍTÉSÉNEK FELTÉTELEI:
- A számla benyújtására a megvalósítást követő 8 napon belül van lehetőség az ajánlatkérő által kiadott teljesítésigazolás birtokában
- Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme: HUF
- Ajánlatkérő a végszámlához kapcsolódó ellenszolgáltatást adott teljesítést követően utólag, a nyertes ajánlattevő szerződésszerű teljesítésének ajánlatkérő teljesítésigazolásra jogosult képviselője általi igazolást követően kiállított, formai és tartalmi szempontból szabályszerű számla alapján, a teljesítéstől számított 15 napon belül a nyertes ajánlattevő által a szerződésben megjelölt bankszámlaszámra történő átutalással teljesíti.
- Ajánlatkérő a beruházást saját forrásai és az SKHU/WETA/1901/4.1/126 azonosítószámú pályázat terhére finanszírozza
Gönyű, 2021. június 8.
Major Gábor
polgármester
Ledfal beszerzése
MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZAT ledfal beszerzésére az SKHU/WETA/1901/4.1/126 sz. projekt keretében
Ajánlatkérő:
Gönyű Község Önkormányzata
9071 Gönyű, Kossuth L. u. 93.
A dokumentáció letölthető erre a linkre, vagy a képre kattintva |
Helyére került a projekt keretében beszerzett ledfal, ami reményeink szerint gyakran lesz közösségi programjaink főszereplője. A fal alkalmas filmvetítésre, közösségi szurkoláskor meccsek közvetítésére vagy nemzeti ünnepek megemlékezésein korabeli zene vagy filmrészletek bejátszására. A Kolozsnémával közösen szervezett, augusztusi Dunamenti Fesztiválon is szerepet játszik majd.
Major Gábor
polgármester
Közlemény
Gönyű és Kolozsnéma kapcsolata hosszú időre nyúlik vissza. Mindkét faluban hagyománya van a hajózásnak, kiváló hajósok kerültek ki közülük. A XX. századi történelem viharai úgy hozták, hogy a kitelepítések után több kolozsnémai Gönyűn találta meg számítását, itt alapított családot.
A települések közös múltján alapszik a sok évre visszanyúló testvértelepülési kapcsolat, ami nem csupán egy aláírt papír, hanem élő kapcsolatot is jelent. A két falu civil szervezetei rendszeresen részt vesznek a Duna túlsó oldalán zajló rendezvényeken, és a két önkormányzat partnerségben valósít meg egy kulturális és turisztikai témájú projektet az Interreg V-A Szlovákia Magyarország program keretén belül, Nature/Danubeparks címmel.
Erre a pályázatra és ezekre a tapasztalatokra építve vágott bele a két önkormányzat egy új, közös projektbe, melynek célja, hogy a két település lakosai jobban megismerjék a szomszéd falu értékeit, hagyományait, az önkormányzatok mellett a lakosok között is kapcsolat jöjjön létre, javuljon a kölcsönös megértés, ill. új szakmai és szolgáltatói együttműködések jöjjenek létre az intézmények és vállalkozások között. Ezt a kapcsolódást segíti, hogy a Duna mindkét oldalán úszómű létesült, ami hozzájárul egymás közvetlen eléréséhez.
Céljainkhoz eszközül egy közös rendezvény megvalósítását választottuk. A kétnapos fesztivál egyik napján Gönyűn, másik napján Kolozsnémán zajlanak a programok. Ekkor használjuk a Gönyű Község Önkormányzata által vásárolt ledfalat is. A rendezvény nem elsősorban a kívülről jövő, ismert fellépőkre koncentrál, azok csak a reklámcélokat segítik. A kísérő- és színpadi programok elsősorban a helyi tudásra építenek. Erre példa a helyi termékeket árusító piac vagy a civil szervezek bevonásával létrehozott „kalandpálya”. A fesztivált hagyományteremtő szándékkal szervezzük.
A projekt végére terveink szerint új együttműködések alakulnak ki a két település szervezetei és lakosai között, mely új projektek és kezdeményezések létrejöttét hozza magával.
A jelen közlemény tartalma nem feltétlenül tartalmazza az Európai Unió hivatalos álláspontját.
A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alapra támogatásával valósul meg.
Major Gábor
polgármester
Hasznos információk
- Gönyűi Polgárőr Egyesület (facebook-oldal)
Járőr elérhetősége: +36308864507 (csak szolgálatban élő telefonszám) - Szúnyoggyérítés:
2023. IX. 21., csütörtök; földi kémiai (pótnap: IX. 22.) (önkormányzati szúnyoggyérítés)
Bővebb információk - A Gönyűi Szociális Alapszolgáltatási Intézmény szolgáltatásai
- Szelektív hulladék elszállítása
- Kerti hulladék égetésének szabályai
- Gönyűi közvilágítás - hibabejelentő telefonszám: +3620 381 65 58
(e-mailben is tehető bejelentés: muszaki###kukac###gonyu.hu) - Győri Járási Hivatal
Települési ügysegéd
Kéthetente (naptári páros hét), hétfőnként 9:30-11:00
(részletes információk) - Győri Járási Hivatal
Kormányablak Osztály - Falugazdász: Kern Ármin (helyettesít, 2023. szeptemberéig látja el a feladatokat)
Tel.: +36306797380 - Ingyenes jogi tanácsadás:
Dr. Lászlófi Gabriella
Minden páros héten, hétfőn, 13 és 16 óra között
Nyári ügyfélfogadási időpontok: VII.17. és VIII.21.
Január 23-án újraindul a jogi tanácsadás - részletek - E-közmű (díjmentesen elérhető közműtérképek - ügyfélkapus belépés szükséges)
- Alapvető Jogok Biztosának Hivatala - Egyenlő Bánásmódért Felelős Főigazgatóság
https://www.ajbh.hu/ebff ; kapcsolati információk - Gönyűi temetőgondnok: +36203180253
- Gönyűi Szent Péter és Pál rk. templom - szentmisék, ügyintézés