Ittasan vezetett, balesetet okozott

Az egyenruhások 420 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést az elmúlt 24 órában, amelynek során két járművezetővel szemben jelzett pozitív értéket a műszer.

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt Sarródon, a Vasút utcában. Egy helybéli férfi közlekedett hatósági jelzés nélküli személygépkocsijával a Széplaki utca felől, a Kis utca irányába. Haladása során, egy az út szélén szabályosan várakozó autónak ütközött, majd a helyszínről megállás és adatainak hátrahagyása nélkül elhajtott. A sofőrt a rendőrök a helyszín közelében intézkedés alá vonták és vele szemben alkoholtesztert alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavétel érdekében előállították.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy már kismértékű alkoholfogyasztást követően is az alábbi veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során:

  • Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
  • A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
  • Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.

„…hogy mindenki hazaérjen!”

Hasznos információk

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!