Jelentősebb tartozással rendelkező adózók listája
Gönyű Község Önkormányzati Adóhatósága által 2013.03.05. napján nyilvántartott jelentősebb tartozással rendelkező adózók listája
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 55/B. § alapján az önkormányzati adóhatóság a helyi adó és gépjárműadó vonatkozásában a százezer – magánszemélyek esetében az ötvenezer – forintot elérő, 90 napon keresztül folyamatosan fennálló adótartozással rendelkező adózó nevét (elnevezését), lakóhelyét, székhelyét, telephelyét, adóazonosító számát és az adótartozás összegét a helyben szokásos módon közzéteheti.
Gönyű Község Önkormányzati Adóhatósága a Gönyűi Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján közzéteszi a 2013. március 5-i nappal fennálló 100 ezer – magánszemélyek esetében 50 ezer – forint összeget elérő vagy azt meghaladó adótartozásokat. Az adótartozás magában foglalja a helyi adó és gépjárműadó tőke összeg mellett az -esedékességtől felszámított - késedelmi pótlékot, valamint a kiszabott bírságokat is.
Gönyű, 2013.április 02.
dr. Kállai Erik
jegyző