Jótékonysági kerékpártúra
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedők Érdekképviseleti Egyesülete 3. alkalommal rendezi meg Győrben, május 1-jén a Családi Napot, melynek része a jótékonysági kerékpártúra. A nevezési díj helyett minden résztvevőt arra kérnek, hogy a Gézengúz Alapítvány javára dobjon be adományt a kihelyezett gyűjtőládába. Gyermekek és felnőttek is nevezhetnek, oda-vissza kb. 32 km a táv. A túra alatt 3 db pecsétet lehet összegyűjteni a kijelölt pontokon, melyeket megszerezve sorsoláson vehetnek részt a nevezők.
A Gönyűiek a Wiesbauer-Dunahús Kft. telephelyén tudnak becsatlakozni, ahol harapnivaló és frissítő várja a kerékpárosokat. Itt lehet nevezni (név, email cím vagy telefonszám megadásával), és itt kapják az első pecsétet is. A második pecsételő hely az Élet a Duna partján című helytörténeti kiállítás (Gönyű, Kossuth L. u. 97.), amit így a hivatalos megnyitó előtt lehet megtekinteni. Legkésőbb 13.30-ig kell megérkezni Kiskút Ligetbe, mivel ekkor kezdődik a sorsolás. A fődíj 1 db értékes kerékpár a Wiesbauer-Dunahús Kft. felajánlásával, emellett egyéb ajándékok is kisorsolásra kerülnek.
További információ: 30/650-8002, illetve a Kisosz-Győr facebook oldalán.