Kábítószert fogyasztottak
A huszonéves fiatalokat Sopronban és Mosonmagyaróváron igazoltatták a rendőrök.
Sopronban a Várkerületben igazoltatták és 2014. november 22-én 20 óra 15 perckor előállították a járőrök azt a 28 éves férfit, akinél kábítószergyanús növényi törmeléket találtak. A soproni férfi beismerte, délután marihuánás cigarettát szívott.
Két másik férfi ruházatában 2014. november 22-én 22 óra 40 perckor nylonzacskóba csomagolt fehér port találtak az egyenruhások Sopronban a Várkerületben. A 26 és 24 éves soproni férfi úgy nyilatkozott, a városban vásárolták a speedet és este fogyasztottak is belőle.
A rendőrök 2014. november 23-án 0 óra 15 perckor Mosonmagyaróvár belterületén igazoltatták a Citroen gépkocsit és négy utasát. A jármű átvizsgálásakor az ülés alól négy alufóliás csomagban kábítószergyanús anyag került elő. Az egyik 22 éves bihartordai utas azt sajátjának vallotta, a Herbált egy nagyáruház parkolójában vásárolta. Az autóban utazó három fiatalnál a drogteszt pozitív értéket mutatott.
Az egyenruhások 2014. november 23-án 1 óra 30 perckor közúti ellenőrzésen állították meg a VW Golf gépkocsit Sopronban. A 20 éves noszlopi gépkocsivezető és két utasa zavart viselkedését azzal magyarázta, mielőtt szórakozni indultak füves cigarettát szívtak. A járműben marihuánás pipát és kábítószeres cigarettacsikket találtak az intézkedők. A ruházatukból előkerült rózsaszín tablettákat Sopronban vásárolták és abból is fogyasztottak. A sofőr autóját bódult állapotban vezette, ezért jogosítványát a rendőrök elvették.
A fiatalokat kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt az intézkedők mintavételre előállították. A Soproni Rendőrkapitányság a 20 éves noszlopi gépkocsivezetőt járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésével is gyanúsítja.