Kovács Terézia képei

FEJLESZTÉSEK AZ INTERREG V-A SLOVAKIA-HUNGARY PROGRAM KERETÉBEN

FEJLESZTÉSEK AZ INTERREG V-A SLOVAKIA-HUNGARY PROGRAM KERETÉBEN: FALUHÁZ FELÚJÍTÁSA, NAPELEMEK, ÚJ JÁTSZÓESZKÖZ A SÉTÁNYON

KépÚj napelemekre figyelhetnek fel a Kossuth Lajos utca felé járók. Az Interreg V-A Slovakia-Hungary program keretében több fejlesztés is megvalósul a településen. Ennek a pályázatnak része a Faluház felújítása. A fűtésrendszer átalakítása már megtörtént, teljes egészében a napelemek látják majd el meleggel az épületet a fenntarthatóság és takarékosság jegyében. A festés és a vizes blokk felújítása folyamatban van. A munka a homlokzati hőszigeteléssel és a födémszigeteléssel zárul majd. A felújítás után a Duna kiállítás és egy múltidéző gyűjtemény kap majd méltó helyet az épületben. A gyerekek örömére augusztus végéig hajó tematikájú játszótér kerül a sétányra a mostani hinta helyére. A kihelyezésre kerülő interaktív táblák, ügyességi játékok és a hajó új élmény jelentenek majd a családi séták során.

A fejlesztés a SKHU/1601/1.1/258 azonosítószámú pályázat keretében valósul meg.
www.skhu.eu

Jelen tájékoztató tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.

1. kép 2. kép
3. kép 4. kép

 

Tóth-Lencse Andrea
pályázati referens

KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16-2016-00144

ASP-támogatás, tábla

TOP-3.2.1-15-GM1-2016-00004

Projekttábla C

Hasznos információk: 

Települési Arculati Kézikönyv

TAK - meghívó

MAVIR - lakossági egyeztetés

Tájékoztató előkép

KEOP-4.10.0/N/14-2014-0458

Plakát

Útmutató a felelős kutyatartás jogszabályi előírásaihoz

Útmutató

Webkamera 1 - Háry Dezső tér

Tisztelt Látogatóink!

A Duna-parti "2. webkamera" a területen zajló felújítási munkák miatt ideiglenesen nem üzemel, a munkálatok befejezéséig türelmüket kérjük! Bővebb információk a fejlesztésekről: Dunamenti természet ízei projekt | Kisalfold.hu

Rendőrségi hírek

Plakát

Szórólap

Eseménynaptár

Légszennyezettségi adatok

2018.09.24. 22:00
aktuális érték* (μg/m3) határérték % -ban
CO 137 1
NO2 8 8
NOx 12 5
O3 50 27
NO 2 -
Szélirány ÉNY
Légszeny-nyezettségi index Kiváló
Megfelelő
Szennyezett
Erősen szennyezett
* Utolsó 1 óra csúszóátlaga.

Gönyű és környéke településföldrajza

Gönyű kincsei

Kedves Látogató!

A zászlókra klikkelve 3 nyelven is megtekintheti Gönyű Község Önkormányzatának megbízásából készült "Gönyű kincsei" című kiadványunkat, ami szűkebb környezetünk nevezetességeit hivatott népszerűsíteni.

     

Erre a linkre klikkelve pedig megtekintheti a kapcsolódó videót

KÖZOP-3.5.0-09-11-2014-0022

Plakát

TÁMOP-2.4.5-12/3-2012-0019

TAMOP-2.4.5-12_3-2012-0019

Regionálna Rozvojová Agentúra

Együtt Európáért Alapítvány

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!