Banner

Banner

Hirdetmény

H I R D E T M É N Y

kereskedelmi egységek ellenőrzéséről, rendezvények tartásáról

Ezúton tájékoztatom a kereskedelmi és a vendéglátó egységek üzemeltetőit, valamint a lakosságot, hogy Magyarország Kormánya által a 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzetre való tekintettel, továbbá az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről (III.) szóló 46/2020. (III. 16.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésében, a 4. § (1) bekezdésében, valamint a 6. §-ban meghatározott előírásokra való tekintettel

rendkívüli hatósági ellenőrzéseket vezetek be.

HirdetményFelhívom a figyelmet, hogy a hatályos jogszabályokat hivatalunk a jogalkotó céljának megfelelően értelmezi, tehát az árusított széles termékkör (pl. tartós élelmiszer) nem mentesít a veszélyhelyzeti szabályok betartása (pl. alkoholtartalmú italok kiszolgálása és helyben történő elfogyasztása) alól.

Ellenőrzéseinket szükség szerint a rendőrség, a népegészségügyi hatóság és az adóhatóság munkatársainak részvételével folytatjuk le.

Felhívom szíves figyelmüket, hogy amellett, hogy a veszélyhelyzeti szabályok megsértése felveti az embertársaink iránti súlyos felelőtlenség kérdéskörét, szabálysértési eljárás keretében 500 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.

Tájékoztatom a meleg étel árusítására jogosult vendéglátó egységeket és a lakosságot, hogy étel kiszállítására 15 óra után is van jelenleg lehetőség. Felhívom a vendéglátó egységek figyelmét a higiéniai szabályok maximális betartására, és lehetőség szerint az érintés (személyes találkozás) nélküli kiszállítás lehetőségének megteremtésére.

Felhívom a lakosság figyelmét, hogy rendezvények tartása szigorúan tilos, amely körben a családi rendezvények megtartása sem lehetséges a továbbiakban. A jogszabály alapján kivételt képez jelenleg az esküvő és a temetés, azonban az esküvői polgári szertartás tekintetében a közeljövőben szigorú korlátozó intézkedések bevezetését tervezzük.

 

Gönyű, 2020. március 18.

 

Tisztelettel:
dr. Szigethy Balázs
jegyző

PANASZKEZELÉS, KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉS

Az önkormányzat vagy a polgármesteri hivatal tevékenységével kapcsolatban panasszal vagy közérdekű bejelentéssel élhet Gönyű község jegyzőjénél az alábbi elérhetőségeken:

dr. Szigethy Balázs jegyző
9071 Gönyű, Kossuth L. u. 93.
jegyzo###kukac###gonyu.hu
+3620/259-6737

Megkeresése a panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény előírásai alapján kerül kivizsgálásra.

Hirdetmény - környezetvédelmi engedély felülvizsgálata

Hirdetmény

Honlapon történő közzététel kezdő időpontja: 2020. I. 27. 14:37h

Nagyforgalmú közlekedési létesítmények zajcsökkentése - tervek egyeztetése

Intézkedési terv

TOP-3.2.1-15-GM1-2016-00004

Projekttábla C

KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16-2016-00144

ASP-támogatás, tábla

VP6-19.2.1.-70-1-17

Palyazat tabla

MFP

Logo

Tábla

Hasznos információk

Települési Arculati Kézikönyv

TAK - meghívó

MAVIR - lakossági egyeztetés

Tájékoztató előkép

KEOP-4.10.0/N/14-2014-0458

Plakát

Útmutató a felelős kutyatartás jogszabályi előírásaihoz

Útmutató

Tegyél ma a holnapért!

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal kampánya az energetikai hatékonyságért:

Plakát

Webkamera 2 - Duna-part

Kedves Látogatóink! Az első webkamera képe szerelési munkák (villanyoszlop-csere utáni átszerelések) miatt határozatlan ideig nem lesz elérhető, az ismételt üzembehelyezéséig türelmüket kérjük!

Rendőrségi hírek

Plakát

Szórólap

Eseménynaptár

Légszennyezettségi adatok

2020.02.06. 08:00
aktuális érték* (μg/m3) határérték % -ban
CO 315 3
NO2 8 8
NOx 11 5
O3 61 33
NO 2 -
Szélirány Nincs adat
Légszeny-nyezettségi index Kiváló
Megfelelő
Szennyezett
Erősen szennyezett
* Utolsó 1 óra csúszóátlaga.

Gönyű és környéke településföldrajza

Gönyű kincsei

Kedves Látogató!

A zászlókra klikkelve 3 nyelven is megtekintheti Gönyű Község Önkormányzatának megbízásából készült "Gönyű kincsei" című kiadványunkat, ami szűkebb környezetünk nevezetességeit hivatott népszerűsíteni.

     

Erre a linkre klikkelve pedig megtekintheti a kapcsolódó videót

KÖZOP-3.5.0-09-11-2014-0022

Plakát

TÁMOP-2.4.5-12/3-2012-0019

TAMOP-2.4.5-12_3-2012-0019

Regionálna Rozvojová Agentúra

Együtt Európáért Alapítvány

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!