Banner

Banner

Jótékonysági kerékpártúra

képA Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedők Érdekképviseleti Egyesülete 3. alkalommal rendezi meg Győrben, május 1-jén a Családi Napot, melynek része a jótékonysági kerékpártúra. A nevezési díj helyett minden résztvevőt arra kérnek, hogy a Gézengúz Alapítvány javára dobjon be adományt a kihelyezett gyűjtőládába. Gyermekek és felnőttek is nevezhetnek, oda-vissza kb. 32 km a táv. A túra alatt 3 db pecsétet lehet összegyűjteni a kijelölt pontokon, melyeket megszerezve sorsoláson vehetnek részt a nevezők.

A Gönyűiek a Wiesbauer-Dunahús Kft. telephelyén tudnak becsatlakozni, ahol harapnivaló és frissítő várja a kerékpárosokat. Itt lehet nevezni (név, email cím vagy telefonszám megadásával), és itt kapják az első pecsétet is. A második pecsételő hely az Élet a Duna partján című helytörténeti kiállítás (Gönyű, Kossuth L. u. 97.), amit így a hivatalos megnyitó előtt lehet megtekinteni. Legkésőbb 13.30-ig kell megérkezni Kiskút Ligetbe, mivel ekkor kezdődik a sorsolás. A fődíj 1 db értékes kerékpár a Wiesbauer-Dunahús Kft. felajánlásával, emellett egyéb ajándékok is kisorsolásra kerülnek.

További információ: 30/650-8002, illetve a Kisosz-Győr facebook oldalán.

 

PANASZKEZELÉS, KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉS

Az önkormányzat vagy a polgármesteri hivatal tevékenységével kapcsolatban panasszal vagy közérdekű bejelentéssel élhet Gönyű község jegyzőjénél az alábbi elérhetőségeken:

dr. Szigethy Balázs jegyző
9071 Gönyű, Kossuth L. u. 93.
jegyzo###kukac###gonyu.hu
+3620/259-6737

Megkeresése a panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény előírásai alapján kerül kivizsgálásra.

Hirdetmény - környezetvédelmi engedély felülvizsgálata

Hirdetmény

Honlapon történő közzététel kezdő időpontja: 2020. I. 27. 14:37h

Nagyforgalmú közlekedési létesítmények zajcsökkentése - tervek egyeztetése

Intézkedési terv

TOP-3.2.1-15-GM1-2016-00004

Projekttábla C

KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16-2016-00144

ASP-támogatás, tábla

VP6-19.2.1.-70-1-17

Palyazat tabla

MFP

Logo

Tábla

Hasznos információk

Települési Arculati Kézikönyv

TAK - meghívó

MAVIR - lakossági egyeztetés

Tájékoztató előkép

KEOP-4.10.0/N/14-2014-0458

Plakát

Útmutató a felelős kutyatartás jogszabályi előírásaihoz

Útmutató

Tegyél ma a holnapért!

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal kampánya az energetikai hatékonyságért:

Plakát

Webkamera 2 - Duna-part

Kedves Látogatóink! Az első webkamera képe szerelési munkák (villanyoszlop-csere utáni átszerelések) miatt határozatlan ideig nem lesz elérhető, az ismételt üzembehelyezéséig türelmüket kérjük!

Rendőrségi hírek

Plakát

Szórólap

Eseménynaptár

Légszennyezettségi adatok

2020.02.06. 08:00
aktuális érték* (μg/m3) határérték % -ban
CO 315 3
NO2 8 8
NOx 11 5
O3 61 33
NO 2 -
Szélirány Nincs adat
Légszeny-nyezettségi index Kiváló
Megfelelő
Szennyezett
Erősen szennyezett
* Utolsó 1 óra csúszóátlaga.

Gönyű és környéke településföldrajza

Gönyű kincsei

Kedves Látogató!

A zászlókra klikkelve 3 nyelven is megtekintheti Gönyű Község Önkormányzatának megbízásából készült "Gönyű kincsei" című kiadványunkat, ami szűkebb környezetünk nevezetességeit hivatott népszerűsíteni.

     

Erre a linkre klikkelve pedig megtekintheti a kapcsolódó videót

KÖZOP-3.5.0-09-11-2014-0022

Plakát

TÁMOP-2.4.5-12/3-2012-0019

TAMOP-2.4.5-12_3-2012-0019

Regionálna Rozvojová Agentúra

Együtt Európáért Alapítvány

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!