Banner

Banner

Óvodai beíratás

Az óvodába kerülés egy óriási mérföldkő a gyerekek életében, hiszen a családi, szűkebb közeg után hirtelen egy nagyobb közösségben is meg kell állniuk a helyüket, a szocializációjuk egy új korszaka kezdődik. Hároméves kor előtt a gyerekek a családon belül töltik az idejüket, a szülők, a testvérek adják a biztonságos közeget. Ezután egy nagyobb közösségbe kerülnek, és itt töltik a nap jelentős részét. Mire kell figyelnie a szülőnek az óvodai beíratás előtt?

Az óvodai felvétel jelentkezés alapján történik. A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, amelynek körzetében lakik. Az idei évben is változatlan, hogy óvodába az a kisgyermek járhat, aki már betöltötte vagy a felvételtől számított fél éven belül betölti a 3. életévét, de utóbbiakat csak akkor tudják felvenni, ha az intézmény az összes hároméves és annál idősebb gyermek felvételi kérelmét teljesíteni tudta. 2015. szeptember 1-jén hatályba lépő új rendelkezés szerint abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig harmadik életévüket betöltik, a gyerekeknek a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában kötelezően óvodai foglalkozásokon kell részt venniük. A szülők az ötödik életév betöltéséig felmentést kérhetnek az óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása vagy sajátos helyzete az indokolja.

A Gönyűi Kék Duna Óvoda (Gönyű, Bem J. u. 6-8) a beíratás napján nyílt napot tart:
2015. április 27-én 8.00 – 16.00-ig és 2015. április 28-án 8.00 – 16.00-ig.

Az óvodai beíratásra hozni kell:

  • a gyermek és a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát, 
  • a gyermek TAJ kártyáját, és
  • a születési anyakönyvi kivonatát.

Az óvodai felvételét elutasító határozat kézhezvételét követő 15 napon belül a szülő felülbírálati kérelmet nyújthat be az óvodavezetőnél.

További információ 96/353-150-es telefonszámon vagy a info###kukac###kekdunaovoda.hu e-mail címen kérhető.

Kelemenné Rácz Tímea
óvodavezető

PANASZKEZELÉS, KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉS

Az önkormányzat vagy a polgármesteri hivatal tevékenységével kapcsolatban panasszal vagy közérdekű bejelentéssel élhet Gönyű község jegyzőjénél az alábbi elérhetőségeken:

dr. Szigethy Balázs jegyző
9071 Gönyű, Kossuth L. u. 93.
jegyzo###kukac###gonyu.hu
+3620/259-6737

Megkeresése a panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény előírásai alapján kerül kivizsgálásra.

Hirdetmény - környezetvédelmi engedély felülvizsgálata

Hirdetmény

Honlapon történő közzététel kezdő időpontja: 2020. I. 27. 14:37h

Nagyforgalmú közlekedési létesítmények zajcsökkentése - tervek egyeztetése

Intézkedési terv

TOP-3.2.1-15-GM1-2016-00004

Projekttábla C

KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16-2016-00144

ASP-támogatás, tábla

VP6-19.2.1.-70-1-17

Palyazat tabla

MFP

Logo

Tábla

Hasznos információk

Települési Arculati Kézikönyv

TAK - meghívó

MAVIR - lakossági egyeztetés

Tájékoztató előkép

KEOP-4.10.0/N/14-2014-0458

Plakát

Útmutató a felelős kutyatartás jogszabályi előírásaihoz

Útmutató

Tegyél ma a holnapért!

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal kampánya az energetikai hatékonyságért:

Plakát

Webkamera 2 - Duna-part

Kedves Látogatóink! Az első webkamera képe szerelési munkák (villanyoszlop-csere utáni átszerelések) miatt határozatlan ideig nem lesz elérhető, az ismételt üzembehelyezéséig türelmüket kérjük!

Rendőrségi hírek

Plakát

Szórólap

Eseménynaptár

Légszennyezettségi adatok

2020.02.06. 08:00
aktuális érték* (μg/m3) határérték % -ban
CO 315 3
NO2 8 8
NOx 11 5
O3 61 33
NO 2 -
Szélirány Nincs adat
Légszeny-nyezettségi index Kiváló
Megfelelő
Szennyezett
Erősen szennyezett
* Utolsó 1 óra csúszóátlaga.

Gönyű és környéke településföldrajza

Gönyű kincsei

Kedves Látogató!

A zászlókra klikkelve 3 nyelven is megtekintheti Gönyű Község Önkormányzatának megbízásából készült "Gönyű kincsei" című kiadványunkat, ami szűkebb környezetünk nevezetességeit hivatott népszerűsíteni.

     

Erre a linkre klikkelve pedig megtekintheti a kapcsolódó videót

KÖZOP-3.5.0-09-11-2014-0022

Plakát

TÁMOP-2.4.5-12/3-2012-0019

TAMOP-2.4.5-12_3-2012-0019

Regionálna Rozvojová Agentúra

Együtt Európáért Alapítvány

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!