Banner

Rendőrségi felhívás - gépkocsifeltörések

MERT AZ AUTÓNK NEM TREZORUNK

PlakátA hatóságunkhoz bejelentett gépkocsi feltörések, gépkocsiból történő lopások nagy részében a gépkocsi tulajdonosok a gépkocsikban látható helyen olyan tárgyakat hagytak (táska, laptop) amelyeket mások értékesnek ítéltek.

A sok bosszúságtól és kellemetlenségtől az alábbi ajánlások betartásával megkímélhetjük magunkat:

  • Mindig zárják be a gépjármű ajtaját, még akkor is, ha csak rövid időre távolodnak el a járműtől! A gépjármű lezárása a zárt udvarban, illetve garázsban történő tárolás esetén is szükséges.
  • Mindig ellenőrizzék az ajtók nyithatóságát! Előfordulhat, hogy a lezártnak hitt gépkocsi ajtók nyitva maradnak, mert a zárak nem megfelelően működnek, illetve a központi zár nem jól funkcionál.
  • Használjanak a gépjárműbe épített riasztóberendezést, illetve a jármű parkolását követően helyezzék élesített állapotba azt.

Parkolóhely megválasztásánál vegyék figyelembe a következőket:

  • A gépjárművet lehetőség szerint tárolják zárható garázsban, vagy válasszanak őrzött parkolóhelyet.
  • Amennyiben a jármű közterületen parkol, válasszanak jól megvilágított, nagyobb forgalmú területet.
  • Az esetleges autófeltörés kockázatát nagyban csökkentheti a területet rögzítő térfigyelő kamera.
  • Ne hagyjanak értéket gépkocsijukban, az autó nem biztonságos tárolóeszköz!
  • Üres táskát sem szabad a kocsiban hagyni, hiszen a tolvaj csak a jármű feltörése után veszi észre, hogy nem zsákmányolt semmit. A gépkocsi feltörése a bosszúságon túl jelentős anyagi kárt is jelent.
  • Személyes iratait és a jármű okmányait soha ne tartsák a személygépkocsiban! Ezek megszerzése további visszaélésekre adnak lehetőséget.

Amennyiben a bűncselekmény már megtörtént, a helyszínen található nyomok megőrzése érdekében, ne nyúljanak semmihez és értesítsék a rendőrséget a 107, 112 telefonszámon!

Feljelentéssel, bejelentéssel, panasszal kapcsolatban információt olvashat a http://www.police.hu/ugyintezes/beadvanytetel oldalon.

Infoblokk

TOP-PLUSZ-2.1.1-21-GM1-2022

Projekttábla

TOP-PLUSZ-3.3.1.-21-GM1-2022

Projekttábla

EuMobilitasi

Plakát

Leader-palyazat

Projekt

Cities

Ifjúsági lelkisegély

Iskolaőr plakát

Közlemény

PANASZKEZELÉS, KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉS

Az önkormányzat vagy a polgármesteri hivatal tevékenységével kapcsolatban panasszal vagy közérdekű bejelentéssel élhet Gönyű község jegyzőjénél az alábbi elérhetőségeken:

dr. Szigethy Balázs jegyző
9071 Gönyű, Kossuth L. u. 93.
jegyzo###kukac###gonyu.hu
+3620/259-6737

Megkeresése a panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény előírásai alapján kerül kivizsgálásra.

Madárinfluenza

MFP

Hasznos információk

Webkamera 1 - Háry Dezső tér

Webkamera 2 - Duna-part

NMHH plakát

TOP-3.2.1-15-GM1-2016-00004

Projekttábla C

KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16-2016-00144

ASP-támogatás, tábla

VP6-19.2.1.-70-1-17

Palyazat tabla

Logo

Kép

Logo

Közlemény

Tábla

Települési Arculati Kézikönyv

TAK - meghívó

KEOP-4.10.0/N/14-2014-0458

Plakát

Útmutató a felelős kutyatartás jogszabályi előírásaihoz

Útmutató

Tegyél ma a holnapért!

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal kampánya az energetikai hatékonyságért:

Plakát

Rendőrségi hírek

  • Ismét bringajelölés GyőrbenA Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya meghirdeti a kerékpárok speciális pasztával történő megjelölését, amely – a Győr Vármegyei Jogú Város Önkormányzata támogatásának köszönhetően – a győri kerékpár-tulajdonosok számára változatlanul ingyenes. A jelölést megelőzően a tulajdonosnak a kerékpár tulajdonjogát és a lakcímét hitelt érdemlően kell tudni igazolni. ...
  • Segítségnyújtás nélkül hajtott el, felismeri?
  • Anyagi kárral járó baleset

Eseménynaptár

Légszennyezettségi adatok

2023.09.22. 08:30
aktuális érték* (μg/m3) határérték % -ban
CO 100 1
NO2 8 7
NOx 12 6
O3 51 28
NO 3 -
Szélirány ÉNY
Légszeny-nyezettségi index Kiváló
Megfelelő
Szennyezett
Erősen szennyezett
* Utolsó 1 óra csúszóátlaga.

Gönyű és környéke településföldrajza

Gönyű kincsei

Kedves Látogató!

A zászlókra klikkelve 3 nyelven is megtekintheti Gönyű Község Önkormányzatának megbízásából készült "Gönyű kincsei" című kiadványunkat, ami szűkebb környezetünk nevezetességeit hivatott népszerűsíteni.

     

Erre a linkre klikkelve pedig megtekintheti a kapcsolódó videót

KÖZOP-3.5.0-09-11-2014-0022

Plakát

TÁMOP-2.4.5-12/3-2012-0019

TAMOP-2.4.5-12_3-2012-0019

Regionálna Rozvojová Agentúra

Együtt Európáért Alapítvány

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!