Banner

Tájékoztató a GYMSMKH járási hivatalai által működtetett ügysegédi szolgálatról

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal járási hivatalai az ügysegédi rendszer keretében az adott járás közigazgatási területéhez tartozó településein kihelyezett ügyfélfogadást tartanak.

A települési ügysegédi rendszer célja, hogy az ügysegéd személyén keresztül – egyfajta „mini-kormányablakként” – valamennyi állampolgár számára lakóhelyéhez közel biztosított legyen az államigazgatási hatósági ügyekhez és szolgáltatásokhoz való egyszerű és akadálymentes hozzáférés, elkerülhetővé téve így az esetlegesen utazásra és várakozásra fordított időt, energiát.

Az ügysegédek képzett állami tisztviselők, akik kellő szakmai ismerettel és gyakorlattal rendelkeznek ahhoz, hogy színvonalas segítséget nyújtsanak a hozzájuk forduló állampolgároknak. Munkájukat széleskörű informatikai hálózat és háttérszoftver, mobiltelefonos elérhetőség támogatja, mely segíti a gyors és hatékony ügyintézést, a megbízható és azonnali információszolgáltatást.

Általánosságban a települési ügysegéd az ügyfelek lakóhelyéhez közeli ügyfélfogadás során segít elsősorban a járási hivatal (beleértve a kormányablakot) és a megyei kormányhivatal hatáskörébe tartozó, másodsorban egyéb államigazgatási hatósági ügyek elektronikus vagy papír alapú intézésében: közreműködik a hatósági eljárás megindításában, eljárási cselekmények lebonyolításában, széleskörű tájékoztatást nyújt és formanyomtatványokat biztosít, valamint gondoskodik azok továbbításáról a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szervhez.

Az ügysegédi szolgálat feladatát a kormányablakokról szóló 515/2013. (XII.30.) Korm. rendelet alapján végzi.

Az ügysegédi által leggyakrabban – nem kizárólagosan – intézett ügyek köre:

szociális ügyekben:

  • egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság
  • ápolási díj
  • aktív korúak ellátása
  • időskorúak járadéka
  • közgyógyellátás

gyámhatósági ügyekben:

  • jelzés a gyermekvédelembe vételére (gyermekjóléti szolgáltatások)
  • szülői ház elhagyása
  • otthonteremtési támogatás
  • gondnok és gyám számadásához szükséges nyomtatvány átvétele

családtámogatási ügyekben:

  • anyasági támogatás
  • családi pótlék (nevelési ellátás, iskoláztatási támogatás)
  • gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás
  • nagycsaládosok gázár-kedvezménye
  • fogyatékossági támogatás

 

  • TAJ kártya igénylés
  • szabálysértési feljelentés felvétele
  • közoktatási hatósági ügyekben pl. iskolalátogatási igazolások, egyéb nyomtatványok átvétele
  • hadigondozotti ellátások iránti kérelmek felvétele
  • társadalombiztosítási nyugellátás (pl. öregségi, nyugdíj, hozzátartozói nyugellátás) iránti kérelem felvétele
  • ügyfélkapu létesítése
  • általános ügyviteli tájékoztatás
  • jogorvoslati lehetőségekről való tájékoztatás
  • helyszíni szemlék, környezettanulmányok lebonyolítása
  • hiánypótlási felhívásra benyújtandó dokumentumok átvétele és továbbítása
  • közérdekű kérelmek, panaszok felvétele
  • hatósági eljárás lefolytatásához szükséges nyilatkozatok felvétele
  • információ szolgáltatás az elérhető nyilvántartásokból
  • ellátások felülvizsgálatáról történő tájékoztatás
  • kapcsolattartás a hatósági ügy intézőjével, egyeztetésben közreműködés.

Az ügysegédi szolgálat ügyfélfogadási időpontjai valamennyi településen a helyben szokásos módon kerültek közzétételre, a www.kormanyhivatal.hu honlapon megtalálhatóak, továbbá a kormányzati telefonos ügyfélszolgálattól lekérdezhetőek.

 

Infoblokk

TOP-PLUSZ-2.1.1-21-GM1-2022

Projekttábla

TOP-PLUSZ-3.3.1.-21-GM1-2022

Projekttábla

Leader-palyazat

Pajtamozi

Plakát

Cities

Szúnyogposzter

Tájékoztató

Közlemény

PANASZKEZELÉS, KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉS

Az önkormányzat vagy a polgármesteri hivatal tevékenységével kapcsolatban panasszal vagy közérdekű bejelentéssel élhet Gönyű község jegyzőjénél az alábbi elérhetőségeken:

dr. Szigethy Balázs jegyző
9071 Gönyű, Kossuth L. u. 93.
jegyzo###kukac###gonyu.hu
+3620/259-6737

Megkeresése a panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény előírásai alapján kerül kivizsgálásra.

Madárinfluenza

MFP

Hasznos információk

Webkamera 1 - Háry Dezső tér

Webkamera 2 - Duna-part

NMHH plakát

TOP-3.2.1-15-GM1-2016-00004

Projekttábla C

KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16-2016-00144

ASP-támogatás, tábla

VP6-19.2.1.-70-1-17

Palyazat tabla

Logo

Kép

Logo

Közlemény

Tábla

Települési Arculati Kézikönyv

TAK - meghívó

KEOP-4.10.0/N/14-2014-0458

Plakát

Útmutató a felelős kutyatartás jogszabályi előírásaihoz

Útmutató

Tegyél ma a holnapért!

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal kampánya az energetikai hatékonyságért:

Plakát

Eseménynaptár

Légszennyezettségi adatok

2023.06.09. 05:00
aktuális érték* (μg/m3) határérték % -ban
CO 309 3
NO2 7 7
NOx 17 8
O3 22 12
NO 6 -
Szélirány K
Légszeny-nyezettségi index Kiváló
Megfelelő
Szennyezett
Erősen szennyezett
* Utolsó 1 óra csúszóátlaga.

Gönyű és környéke településföldrajza

Gönyű kincsei

Kedves Látogató!

A zászlókra klikkelve 3 nyelven is megtekintheti Gönyű Község Önkormányzatának megbízásából készült "Gönyű kincsei" című kiadványunkat, ami szűkebb környezetünk nevezetességeit hivatott népszerűsíteni.

     

Erre a linkre klikkelve pedig megtekintheti a kapcsolódó videót

KÖZOP-3.5.0-09-11-2014-0022

Plakát

TÁMOP-2.4.5-12/3-2012-0019

TAMOP-2.4.5-12_3-2012-0019

Regionálna Rozvojová Agentúra

Együtt Európáért Alapítvány

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!