Banner

Tájékoztató a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtésről

Tisztelt Gönyűi Lakosok!

Változik településünkön a szelektív hulladékgyűjtés rendszere. Mint minden változás, ez is jár plusz feladatokkal, és meg kell szoknunk majd az új szabályokat is, azonban véleményem szerint a vele járó nyereség mellett eltörpülnek a kezdeti nehézségek. Ezentúl csak az üveghulladékot kell majd elszállítanunk a szelektív gyűjtőpontokra, a többit kerítésen belül helyezhetjük el, az új kukában. Megszűnnek a szelektív szigeteknél kialakult áldatlan állapotok, rendezettebb környezetben élhetünk. És ami külön kiemelendő, ez a lakosoknak semmilyen külön költséget nem jelent, a szolgáltatás ingyenes!

Az első feladat az lesz, hogy minden háztartásnak át kell vennie az új, sárga fedelű hulladéktároló edényt. Ezeket a Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. (a továbbiakban: GYHG Kft.) a polgármesteri hivatal udvarára szállítja, itt kell minden lakosnak átvennie. Sajnos a szolgáltató a házhozszállítást nem tudta vállalni, ezért az átvétel módjának szabályait igyekeztünk rugalmasan kialakítani.

Átvétel helye: Gönyűi Polgármesteri Hivatal udvara, Kossuth L. u. 93.

Átvétel időpontja:

szeptember 16. (szerda) és 30. (szerda) között

hétfőnként és szerdánként: 8-16 óra között

keddenként és csütörtökönként: 8-18 óra között

péntekenként: 8-12 óra között

Fontos információ, hogy a szerződés aláírása az átvételkor történik, ezért az edényzetet csak a hulladékgazdálkodási közszolgáltatóval (GYHG Kft.) szerződésben álló személy (akinek a nevére szól a csekk) veheti át, meghatalmazott megbízása nem lehetséges. Amennyiben a tulajdonos ebben az időszakban nem tartózkodik Gönyűn, és nem tudja átvenni az edényzetet, úgy 2020. decemberétől az már csak a GYHG Győr-Sashegyi Hulladékkezelő Központjában vehető át, előzetes egyeztetés alapján.

Átvétel módja:

Az átvétel csak a szerződő azonosítását követően lehetséges, így az átvételkor mindenképpen hozza magával érvényes személyazonosító igazolványát és lakcímkártyáját!

Az átvételkor a hivatal udvarára autóval behajtani nem lehet. Kérjük, hogy amennyiben az átvételre várakozni kell, a járványügyi előírásokat tartsák be, viseljenek szájat és orrot eltakaró maszkot és tartsák a 1,5 m távolságot egymástól!

Amennyiben a tulajdonos egészségügyi állapota miatt nem tud személyesen megjelenni és átvenni az edényzetet, kérjük, jelezze ezt a 0696/544-090/5 telefonszámon vagy az info@gonyu.hu e-mail címen!

Gyűjtés módja:

Jelen tájékoztató alatt, valamint Gönyű hivatalos Facebook oldalán közzétettünk egy videót, ami általánosságban bemutatja a gyűjtés új szabályait. A gyűjtőedény fedelére kerülő matrica is bemutatja, hogy mi dobható az új edényekbe. A közszolgáltató a 240 literes edényzet ürítését havonta tervezi elvégezni, október hónaptól. A járattervet a GYHG Kft. a héten véglegesíti, erről az önkormányzat a későbbiekben kap értesítést. Ez az információ a gönyűi honlapon, Facebook oldalon, a Gönyűi Hírek újságban, a www.gyhg.hu oldalon, valamint a hulladék 112 applikációban egyaránt elérhető lesz.

Vállalkozások esetén:

A közszolgáltatási szerződéssel rendelkező vállalkozásoknak edénybérleti díj ellenében a szolgáltató a megszokottak szerint edényzetet biztosít a szelektív gyűjtéshez. Ezen kívül csomagolási hulladékukat beszállíthatják a Sashegyi Hulladékkezelő Központba is.

A szelektív szigeteket – az üveggyűjtő kivételével – a közszolgáltató október hónapban felszámolja. Az üveggyűjtők áthelyezésének kérdésében a képviselő-testület a soron következő ülésén hoz döntést.

Bármilyen kérdés, probléma esetén keressenek minket bizalommal a 0696/544-090/5 telefonszámon, személyesen a hivatalban az átvételi időpontokban vagy az info###kukac###gonyu.hu címen! Mindent megteszünk annak érdekében, hogy az átállás minél gördülékenyebben valósulhasson meg.

Gönyű, 2020. szeptember 8.

Tisztelettel:
Major Gábor
polgármester

PANASZKEZELÉS, KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉS

Az önkormányzat vagy a polgármesteri hivatal tevékenységével kapcsolatban panasszal vagy közérdekű bejelentéssel élhet Gönyű község jegyzőjénél az alábbi elérhetőségeken:

dr. Szigethy Balázs jegyző
9071 Gönyű, Kossuth L. u. 93.
jegyzo###kukac###gonyu.hu
+3620/259-6737

Megkeresése a panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény előírásai alapján kerül kivizsgálásra.

Webkamera 1 - Háry Dezső tér

Webkamera 2 - Duna-part

Hirdetmény - környezetvédelmi engedély felülvizsgálata

Hirdetmény

Honlapon történő közzététel kezdő időpontja: 2020. I. 27. 14:37h

Nagyforgalmú közlekedési létesítmények zajcsökkentése - tervek egyeztetése

Intézkedési terv

TOP-3.2.1-15-GM1-2016-00004

Projekttábla C

KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16-2016-00144

ASP-támogatás, tábla

VP6-19.2.1.-70-1-17

Palyazat tabla

MFP

Logo

Kép

Logo

Tábla

Hasznos információk

Települési Arculati Kézikönyv

TAK - meghívó

MAVIR - lakossági egyeztetés

Tájékoztató előkép

KEOP-4.10.0/N/14-2014-0458

Plakát

Útmutató a felelős kutyatartás jogszabályi előírásaihoz

Útmutató

Tegyél ma a holnapért!

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal kampánya az energetikai hatékonyságért:

Plakát

Plakát

Szórólap

Eseménynaptár

Légszennyezettségi adatok

2020.09.05. 08:00
aktuális érték* (μg/m3) határérték % -ban
CO 460 4
NO2 15 14
NOx 21 10
O3 28 15
NO 4 -
Szélirány D
Légszeny-nyezettségi index Kiváló
Megfelelő
Szennyezett
Erősen szennyezett
* Utolsó 1 óra csúszóátlaga.

Gönyű és környéke településföldrajza

Gönyű kincsei

Kedves Látogató!

A zászlókra klikkelve 3 nyelven is megtekintheti Gönyű Község Önkormányzatának megbízásából készült "Gönyű kincsei" című kiadványunkat, ami szűkebb környezetünk nevezetességeit hivatott népszerűsíteni.

     

Erre a linkre klikkelve pedig megtekintheti a kapcsolódó videót

KÖZOP-3.5.0-09-11-2014-0022

Plakát

TÁMOP-2.4.5-12/3-2012-0019

TAMOP-2.4.5-12_3-2012-0019

Regionálna Rozvojová Agentúra

Együtt Európáért Alapítvány

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!