Körözték őket

Három körözött személyt fogtak el a rendőrök Győr-Moson-Sopron megyében az elmúlt 24 óra alatt.

A Győri Rendőrkapitányság járőrei 2021. január 31-én 11 óra 40 perckor Győrben, a Magyar utca és a Lázár Vilmos út kereszteződésében egy 44 éves helybéli férfival szemben intézkedtek. Az adatainak ellenőrzésekor kiderült, hogy a rendőrkapitányság az igazoltatott személy körözését rendelte el egy tavaly elkövetett bűncselekmény kapcsán. A rendőrök a férfit elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságra előállították. Ugyanazon a napon az éjszakai órákban Győrben egy 43 éves férfival szemben is intézkedtek az egyenruhások. Az ellenőrzött lakcím nélküli személyről megállapították, hogy az Esztergomi Járásbíróság körözte, emiatt elfogták, majd előállítását követően a megyei rendőr-főkapitányság fogdájába vitték.  

A Készenléti Rendőrség járőre 2021. január 31-én az éjszakai órákban közlekedő Kálmán Imre nemzetközi gyorsvonaton ellenőrzött egy 28 éves vízvári férfit, akiről megállapította, hogy bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Barcsi Járásbíróság a körözését rendelte el. A férfit Mosonmagyaróváron elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították és őrizetbe vették.

Hasznos információk

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!