Közlekedési tábor Győrújbaráton

30 felső tagozatos diák szerzett felejthetetlen élményeket.

A Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya által szervezett „Ki a mester két kerekén” című közlekedésbiztonsági vetélkedő sorozatára, idén 16 győri általános iskola jelentkezett. A tanulók elméletből és gyakorlatból egyaránt vizsgáztak. A KRESZ tesztlapok kitöltését követően, ügyességi pályán, rendőri ellenőrzés mellett „bizonyíthattak” kerékpáros ismereteikből és tudásukból.

A verseny első három helyezett iskola tanulóinak jutalma egy nyári, térítésmentes, egy hetes közlekedési tábori részvétel volt.

A győrújbaráti vakációt a rendőrkapitányság közlekedési szakemberei, illetve a Közlekedési Hatóság munkatársai felügyelték.

A ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskola, valamint a győri Móra Ferenc Általános Iskola és Fekete István Általános Iskola padsoraiból kikerült 30 felső tagozatos diák a vándorserlegért való megmérettetést az üdülő területén is folytatta.

A versenyt napi programok színesítették. A gyerekek érdeklődve figyelték a helyi rendőrök bűnmegelőzési tanácsait, kutyás és fegyverzeti bemutatóikat, valamint a bűnügyi technikusok nyomrögzítéseit.

A fiatalok 2015. július 9-én egy közös kerékpártúrával zárták a felejthetetlen napokat és mosolyogva újságolták szüleiknek a biztonságos közlekedésről tanultakat.

Hasznos információk: 

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!