Látni és látszani Sopronban is

A téli biztonságos közlekedés egyik legfontosabb eleme a jól láthatóság.

A Soproni Rendőrkapitányság is részt vett az október közepétől december elejéig tartó  „Látni és látszani 2021” országos közlekedésbiztonsági akcióban. Heti két alkalommal jelentek meg a közlekedésrendészeti járőrök a Győri úti, valamint a Lackner Kristóf úti OMW töltőállomásokon, ahol láthatósági mellényt, fényvisszaverő karkötőt, valamint vadriasztót adtak az érdeklődőknek, az idén az elmúlt vasárnap utoljára.

1

Kovács Miklós r. alezredes a Soproni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti vezetője elmondta, hogy a kampány elsődleges célja, felhívni a közlekedők figyelmét a közös felelősségvállalásra. A közlekedés biztonságának megteremtése csak akkor lehet eredményes, ha fontosságát, kockázati tényezőit a közlekedés minden résztvevője felismeri – és tesz is érte.

2

Autóvezetés közben a tökéletes látás életet menthet, hiszen a járművezetéshez szükséges döntések és mozdulatok 90 százaléka a szemünktől függ – tette hozzá a szakember. Az olyan külső tényezők, mint a sötétség vagy a rossz időjárási viszonyok ronthatják látásunkat, ezért nagyon fontos, hogy évente legalább egyszer ellenőriztessük szemünket szakemberrel, akkor is, ha úgy gondoljuk, hogy nincs szükségünk látáskorrekcióra.

A másik kritérium a jól látszani elv. Rendszeresen ellenőrizni kell, hogy jól működnek-e a gépjármű lámpái, a fényszórók megfelelően vannak beállítva és nem szennyezettek. A szélvédő és az ablakok tisztaságáról is minden esetben meg kell győződnünk, de nemcsak a szennyeződés, hanem a repedések is akadályozhatják a szabad kilátást. Ugyanakkor gyalogosként, illetve kerékpárosként sem szabad a jól láthatóság jelentőségéről megfeledkeznünk. A láthatósági mellény, vagy a jól látható, színes ruházatunk életet menthet – zárta gondolatait az alezredes.

…hogy mindenki hazaérjen!

Hasznos információk

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!