Lezárt akta: közlekedési balesetet okozott

Vádemelési javaslattal zárták a nyomozást a soproni rendőrök egy 26 éves férfi ügyében, aki személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetet okozott.

A Soproni Rendőrkapitányság maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást G. Kristóf ellen.

A nyomozás adatai alapján a gyanúsított 2017. július 22-én 2 óra 15 perckor a 84-es számú főúton közlekedett személygépkocsival Újkér felől Lövő irányába. A főút 94-es kilométerszelvényében áttért az út menetirány szerinti baloldalára, majd lehajtott az úttestről és egy fának ütközött. Az ütközést követően a gépkocsi felborult. A közúti közlekedési balesetben a jármű két utasa sérült meg.

1

Az eljárás során kirendelt igazságügyi orvos szakértő megállapította, hogy az egyik utas olyan súlyosan megsérült, hogy sérülései maradandó fogyatékosságot okoztak.

2

A rendőrök a 26 éves férfit az ügyben gyanúsítottként hallgatták ki.

A Soproni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az eljárást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Járási Ügyészségnek megküldte.

Hasznos információk

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!