Lezárt akta: Szén-monoxid-mérgezést kaptak

Vádemelést javasol a rendőrség két szakember ellen, akik az előírások megsértésével üzemeltek be egy páraelszívót Sopronban.

A Soproni Rendőrkapitányság eljárást folytatott egy 39 éves soproni és egy 30 éves újkéri férfi ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Egy soproni családi ház két lakója 2016. január 9-én rosszullét miatt orvoshoz ment és ellátásukat követően megállapították, hogy szén-monoxid-mérgezést kaptak otthonukban. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal az eset kivizsgálását követően feljelentést tett a rendőrségen bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

A szakértők bevonásával történt eljárás során a nyomozók megállapították, hogy korábban a tulajdonosok megbízásából eljáró két gyanúsított a házban a vonatkozó előírások megsértésével telepített és üzemelt be egy konyhai páraelszívó berendezést. A szakemberek a munkálatok előtt nem szerezték be a szükséges engedélyeket és a berendezés dokumentációjában foglalt biztonsági előírásokat is megszegték. A páraelszívó működése közben nyomáscsökkenést eredményezett és ez a kéményben az égéstermékek visszaáramlásához vezetett. A helyiségek levegőjében megnőtt a szén-monoxid koncentrációja, ami a lakók rosszullétéhez vezetett.

A beüzemelést végző cég tevékenységi körében eljáró 39 éves soproni és 30 éves újkéri férfit gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben.

A Soproni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az eljárást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Járási Ügyészségnek megküldte.

Hasznos információk: 

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!