Lőfegyver az orvhalásznál

A rendőrök a halőrök jelzése alapján elfogtak egy orvhalászt Lipóton, akinél a házkutatás alkalmával lőfegyvert és hozzá tartozó lőszereket is találtak.

A rendelkezésre álló adatok szerint a nemzeti halászati ellenőrök Lipóton, az úgynevezett  Gombócosi Duna-ágon ellenőrzésük közben két darab nyakzóhálót találtak a vízbe süllyesztve. A hálók megtalálását követően 2016. november 24-én 7 órakor az őrök észrevettek egy férfit, aki felszedte a korábban elrejtett tiltott horgászati eszközt és a benne lévő halakat. A halőrök értesítették a rendőröket, akik bűncselekmény gyanúja miatt elfogták és a rendőrkapitányságra előállították D. P. 43 éves darnózseli lakost. Ezt követően a férfi lakásán a nyomozók házkutatást tartottak, amelynek során a garázsban elhelyezett hűtő mögött egy lőfegyvert, az ahhoz tartozó hangtompítót és több éles lőszert találtak, amiket a helyszínen lefoglaltak.


A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon a 43 éves férfit lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntettének, valamint orvhalászat vétségének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi elismerte a bűncselekmények elkövetését.

Hasznos információk

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!