Magyar edzők Portugáliában - részletek a gönyűi származású Szabó József életútjáról

Magyar edzők Portugáliában – Negyvenhárom érem az első negyedszázadban
Elásott kincsesláda
(Népsport - 2016. II. 11., cikk a Nemzeti Sport retrómellékeltében)

Elképesztő adatsorral szembesített minket Gulyás Zsolt, a budapesti portugál kereskedelmi iroda munkatársa, a portugál futball magyar kötődéseinek alapos kutatója. Bármily hihetetlen, az 1922 és 1945 közötti időszakban negyvenhárom arany- és ezüstéremhez járultak hozzá magyar edzők Portugáliában.

Ha magyar edzősiker Portugáliában, akkor Guttmann Béla. A válasz adja magát, a Benficával nyert két BEK-győzelem (1961, 1962) mindent visz. Mégis érdemes mélyebbre ásni, megvizsgálni az elődök eredményeit is, a portugál labdarúgás első negyedszázadát lenyűgöző magyar sikertörténetek ékesítik. A témát példás szorgalommal feldolgozó kereskedelmi titkár munkája Szegedi Péter szociológus készülő könyvének is forrásául szolgál, az átfogó értékelés helyett jelen cikkben két különleges egyéniség, Szabó József és Teszler Ákos életútjára összpontosítunk.

Elöljáróban annyit, hogy José Szabo mindmáig a Sporting legjobb edzőjének számít, Lisszabonban négy bajnoki címet (1938, 1941, 1944, 1954) tett hozzá a Portóval szerzett aranyérméhez (1935). Születési anyakönyvi kivonata alapján 1896. május 11-én látta a meg a napvilágot Gönyűn, a 62. számú házban, Szabó Sándor asztalosmester és Szűts Anna gyermekeként. A család néhány évvel később Győrbe költözött, tizennégy évesen itt kezdett el futballozni az esztergályosnak tanuló József, hajszíne miatt hamar rajta ragadt a „Vörös” becenév. Az első világháború során egy budapesti lőszergyárban dolgozott, később futballtehetsége maghatározta pályáját: 1919-től 1924-ig a Ferencvárosban szerepelt, a csapattal Magyar Kupát nyert 1922-ben, hatszor játszott a magyar válogatott fedezeteként.

Állítólag kissé lenézték a fővárosban a vidéki vasmunkást, nem véletlen, hogy amikor 1926-ban „beleszeretett” a madeirai Nacional edzője, már a Portugáliában túrázó Szombathely játékosa volt. Szívesen maradt a funchali klubnál, csak annyit kért, hadd hívja ki a kedvesét is – az asszony meg is érkezett, ötnapos kisfiával.

Három évvel később, 1929-ben már a Porto játékos-edzőjeként invitálta városába egykori csapatát, a Ferencvárost, amely eleinte vonakodott eleget tenni a meghívásnak a lisszaboni tapasztalat után: „Errefelé az üstfoltozó cigány jelenti a magyart, a »hungaros«-t közmondásosan emlegetik »piszok, mint egy hungaros« értelemben.” A mérkőzést 5:3-ra megnyerte a Fradi, a tempofradi.hu oldalon olvasható korabeli beszámoló azonban „Vörös Szabó” hozzáértését dicséri, és kiemeli a vendéglátók kedvességét: „Az itt élő Sachs és Leopold magyar cukrászok száz darab valódi magyar sütésű krémessel leptek meg a vacsora során, az egyesület elnökségétől pedig egyegy üveg jó, spanyol Malagához hasonló portói bort kaptunk emlékül. Másnap a csak portugálul beszélő hároméves kisfia társaságában Szabó érzékeny búcsút vett tőlünk a pályaudvaron.” Az 500 escudós havi fizetésért dolgozó játékos-edző továbbfejlesztette a Portónál a – Teszler Ákos által megtanított – rövid passzos játékot, és a klubvezetők olyannyira féltették kincsüket a fővárosi riválisok karmaitól, hogy a lisszaboni mérkőzésekre nem is vitték magukkal, inkább a rendőrséggel őriztették Portóban.

„Az edzéseket kabalaszékében ülve, a pálya széléről irányította, pipázva vagy szivarozva, jellegzetes keménykalappal a fején – idézte fel sajátos alakját kutatási anyagában Gulyás Zsolt. – Nem engedte, hogy játékosai vizet igyanak a szünetben, nehogy begyulladjon a torkuk, helyette meleg teát kért számukra. Soha nem mulasztotta el figyelmeztetni tanítványait arra, hogy (…) hagyják abba a lányokkal a szerelmi tornagyakorlatokat, mert az kiszívja az erőt a lábakból.”

Vasszigorát nem mindenki viselte könnyen, egy nevezetes asztalcsapkodás után otthagyta egyesületét a Braga kedvéért (a Herbert Chapman Arsenal-menedzser tisztelőjének számító edző zöld-fehérről piros-fehérre változtatta a klubszíneket), hamarosan pedig már a Sportingnál dolgozott, mégpedig Portugáliában példátlan edzői fizetésért: 2000 escudo havonta, plusz a busás prémiumok. Aranyévek köszöntöttek a lisszaboniakra, hét bajnokságot vagy kupát nyert meg a csapattal, máig az ő nevéhez kötődik a klubnál a legtöbb mérkőzés (290), a legtöbb győzelem (217) és a legtöbb rúgott gól (1124). Drákói módszereire jellemző, hogy a hajnali hétkor tartott edzéseiről későket tízszázalékos fizetésmegvonással büntette, dohányozni kizárólag a házas futballistáknak volt szabad, őket csapattársaik csakis úrnak szólíthatták.

Ahogyan a magyar futballban, szülőfalujában, Gönyűn is feledésbe merült emléke, cikkünk kapcsán azonban Major Gábor polgármester nyitottnak mutatkozott a helyi „nevezetesség” méltó megismertetésére. Különös lehetőséget kínál a 120 éve született edző hírének ápolására, hogy a mostanság felújítandó sporttelepnek egyelőre nincsen névadója.

Ami a Porto történetének második bajnoki címét (1925) megnyerő Teszler Ákost illeti, róla kevesebb az adat. Érdeklődésünkre Dane Tessler, az 1952-ben elhunyt edző Amerikában született unokája adott némi betekintést a család életébe, kiváltképp azonban a tréner testvére, az Auschwitzban elhunyt József unokája, Teszler B. István volt segítségünkre. Forrást jelent még a harmadik fivér, Teszler Sándor angol nyelvű önéletrajza, amelyet a woffordi egyetem róla elnevezett könyvtárának online gyűjteményéből bárki megismerhet. A 18. században, Köln mellől Magyarországra települt Teszler család zsidó ágának leszármazottjaként 1897-ben Budapesten látta meg a napvilágot a későbbi Porto-edző. A dongalábbal született Sándor korai emléke nála hat évvel idősebb bátyjáról: „Miután kiengedtek a kórházból, testvérem egy egyszerű kerekes széken kitolt, hogy nézzem, miként futballozik a barátaival.”

Teszler Ákos később a Vasasban futballozott, és csupán 26 éves volt, amikor 1923-ban az ország első profi trénereként szerződtette a Porto. Havi 1000 escudós fizetését nem volt hajlandó megduplázni a klubja, így feleségével, Elizabethtel Amerikába költözött, a New York kikötőjébe 1927 márciusában befutó Leviathan óceánjáró utaslistáján ott a Teszler házaspár neve is – a származás rubrikában mindkettejüknél kézzel írt „Heb” látható az írógépes „magyar” feliraton, zsidó származásukra utalva.

A Kalandozó magyar labdarúgók című könyv szerint New Yorkban ült a – Guttmann Béla nevével fémjelzett – Hakoah kispadján, a futballal azonban megszakadhatott a kapcsolata. Egy forrás szerint vegyészként tevékenykedett, a családi legendárium alapján textilüzemet működtetett, amelyet aztán a Teszlerék csáktornyai textilbirodalmát feladni kényszerülő Sándor vett át tőle, miután 1948-ban ő is Amerikába költözött. Ákosnak egy fia született, az amerikai haditengerészet búváraként szolgáló Ramon 1995-ben Dél-Karolinában hunyt el.

Csillag Péter