Rendőrkézen a gázoló

A rendőrök Rédicsnél fogták el a Beled térségében történt halálos baleset okozóját.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság halálos közúti baleset okozása vétség és segítségnyújtás elmulasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - őrizetbe vétele mellett - folytat büntetőeljárást egy 45 éves lengyel állampolgár ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított 2015. október 18-án 22 óra 40 perc körüli időben Iveco típusú tehergépkocsijával közlekedett a 86-os számú főúton, Páli irányából Beled felé. Haladásakor a 126-os kilométerszelvénynél egy vele szemben közlekedő gyalogost elütött.

A gépkocsivezető a baleset után segítségnyújtás nélkül a helyszínről elhajtott. A gyalogos a helyszínen életét vesztette.

Az okozó járművet és sofőrjét 2015. október 22-én 10 óra 10 perckor a rédicsi határátkelési belépési pontnál tartóztatták fel a Készenléti Rendőrség és a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság beosztottjai. A rendőrök a sérült elejű jármű utas- és csomagterét átvizsgálták és a vezetőfülkéből egy törött lámpabúrát foglaltak le.

A közlekedési vizsgálók és a balesethelyszínelők szakértő bevonásával megállapították, hogy a baleset helyszínén rögzített anyagmaradványok a lefoglalt alkatrészből származnak.

A győri rendőrök a férfit a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, gyanúsítottként kihallgatták és indítványozzák előzetes letartóztatását.

Hasznos információk: 

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!