Rendőrségi felhívások
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
Ismeretlen személy 2022. október 13-án 16 óra 30 perc, és 2022. október 14-én 5 óra 30 perc között közlekedett ismeretlen forgalmi rendszámú, és típusú gépjárművel Győrben, a Bajcsy Zsilinszky utca egyik parkolójában. Haladása során – vélhetően figyelmetlen vezetése miatt – nekiütközött egy ott várakozó Renault személygépkocsinak, majd a helyszínről adatai hátra hagyása nélkül elhajtott.
Győrben, a Tarkarét utcában, az Eper utca felől a Bécsi út irányába közlekedett ismeretlen sofőr ismeretlen honosságú és típusú gépjárművel 2022. október 14-én 14 óra körül. Az 1-es számú vasúti fővonal vasúti átjárójához érve – feltehetően figyelmetlen vezetése következtében – az átjáró csapórúdját letörte, és a helyszínt adatai hátrahagyása nélkül elhagyta.
A Győri Rendőrkapitányság Közlekedési Osztálya a fenti esetek körülményeinek tisztázása érdekében tanúk jelentkezését várja a 9024 Győr Szövetség utca 17. szám alatt, vagy a 96/520-092 illetve a 96/520-094-es telefonszámok valamelyikén.