Segítettek
Időben érkeztek a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2016. január 18-án 10 óra 15 perckor érkezett bejelentés, hogy egy idős asszony segítségre szorul. A járőrök egy győri tömbházhoz vonultak, ahol egy ápoló panaszolta, hogy gondozottja nem nyit ajtót. A rendőrök a katasztrófavédelem munkatársaival együtt a lakás egyik ablakát benyomták, majd a nappali padlóján észlelték a nénit. Az egyenruhások a 83 éves nőt felsegítették, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak.
Az autópályás rendőrök 2016. január 18-án 21 óra 30 perckor az M1-es autópálya 128-as kilométerszelvényben igazoltattak egy zavartan viselkedő gyalogost. A férfi bal csuklóján egy kórházi betegazonosító szalagot viselt és fején sérülések voltak. Elmondása szerint a győri kórházban ápolták, majd ellátását követően gyalog indult lakására.
A járőrök a helyszínre mentőt kértek, akik a 32 éves csornai férfit kórházba vitték.
A soproni járőrök 2016. január 18-án 21 óra 55 perckor a helyi pályaudvaron ellenőriztek egy 45 éves férfit. A „hajlék nélküli” személy ittas állapotban feküdt a földön. A rendőrök a férfit felsegítették, majd sérülései ellátására mentőt hívtak.