Segítségnyújtás nélkül hajtott el a Mercedes vezetője
A Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytat segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt ismeretlen tettes ellen.
A rendelkezésre álló adatok alapján egy ezidáig ismeretlen személy 2015. június 5-én 18 óra 18 perc körüli időben egy ismeretlen forgalmi rendszámú, fekete színű Mercedes típusú személygépkocsival közlekedett Győrben, a Márai Sándor úton. Haladásakor a Márai Sándor út - Vas Gereben út kereszteződésében található körforgalomhoz érve az -Elsőbbségadás kötelező- jelzőtábla ellenére nem biztosított elsőbbséget a körforgalomba közlekedő motorkerékpárosnak és elé behaladt. A motoros az ütközést elkerülve vészfékezett, majd járművel elesett.
A Mercedes személygépkocsi vezetője adatai hátrahagyása nélkül a helyszínről távozott. A motorkerékpár vezetője a balesetben könnyű sérüléseket szenvedett.
A Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály kéri a fekete színű Mercedes személygépkocsi vezetőjének, illetve az érdemleges információval rendelkező szemtanúk jelentkezését, továbbá keresi azt a 40-50 év körüli férfit, aki fehér színű járművével a balesetet okozó jármű után ment, majd a helyszínre visszatérve felsegítette a baleset részesét.
A jelentkezéseket személyesen a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán Győr, Zrínyi út 54. vagy a 96/520-092 illetve 107-es,112-es telefonszámon várjuk.