Személyi sérüléses balesetek Győr környékén

Egy motorkerékpár és egy személygépkocsi vezetője sem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg járműve sebességét.

Személyi sérüléses közlekedési baleset történt 2015. július 12-én 16 óra 20 perckor Győr-Ménfőcsanak belterületén.

A baleset helyszíni adatai alapján egy 37 éves győrszemerei lakos közlekedett Suzuki típusú motorkerékpárjával a Győri úton. Haladásakor a Hegyalja út kereszteződéséhez közeledve járműve sebességét nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg. A motoros a bukkanó tetejét elhagyva észlelte, hogy tőle jobbról az – Állj! Elsőbbségadás kötelező! – jelzőtáblával védett útkereszteződésbe szándékozott egy gépkocsi behaladni. Az autó sofőrje a motorost látva, a kereszteződés előtt megállt.

A „kétkerekű” vezetője fékezett és több méter hosszú féknyomot maga után hagyva, elvesztette uralmát járműve felett, majd jobb oldalára borulva elesett. A motorkerékpár 44 métert csúszva került nyugalmi helyzetbe.

A motoros könnyű sérüléseket szenvedett.

Szintén nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg gépkocsija sebességét az a 18 éves győrújfalui lakos, aki 2015. július 12-én 21 órakor okozott balesetet. A férfi Győrújfalu külterületén hajtott rá egy bukkanóra, ami járművét megdobta. A sofőr elvesztette uralmát az autó felett és az útmenti, árkos-bozótos területre vágódott, tetejére borult.

A gépkocsi vezetője és utasa könnyű sérüléseket szenvedtek.

Eseménynaptár

Légszennyezettségi adatok

2018.06.24. 20:00
aktuális érték* (μg/m3) határérték % -ban
CO 440 4
NO2 9 8
NOx 14 6
O3 67 37
NO 3 -
Szélirány ÉNY
Légszeny-nyezettségi index Kiváló
Megfelelő
Szennyezett
Erősen szennyezett
* Utolsó 1 óra csúszóátlaga.

Gönyű kincsei

Kedves Látogató!

A zászlókra klikkelve 3 nyelven is megtekintheti Gönyű Község Önkormányzatának megbízásából készült "Gönyű kincsei" című kiadványunkat, ami szűkebb környezetünk nevezetességeit hivatott népszerűsíteni.

     

Erre a linkre klikkelve pedig megtekintheti a kapcsolódó videót

Együtt Európáért Alapítvány

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!